
Fotó: Veres Nándor
A Fekete Izabella meggyilkolásával vádolt Krafft István pere hétfőn folytatódott a csíkszeredai törvényszéken. A tárgyaláson Szabó Hajnalka, a vádlott volt felesége nem jelent meg.
2013. március 26., 09:542013. március 26., 09:54
2013. március 26., 10:212013. március 26., 10:21
A két részre osztott ülés első felében kihallgatták a hivatalos tanút, S. N. I.-t. Ő volt az, akit a nyomozás során a tett újrajátszási folyamatában kértek fel tanúnak. Elmondta, hogy estefelé vitték a vádlottat újrajátszani tettét, melynek során a férfi megmutatta a rendőröknek és nyomozóknak, hogy hol dulakodtak először, hogyan vitte be az istállóba a lányt az ölében, hová helyezte áldozatát, hol talált rongyokat, paplant, amit ráterített a lányra, illetve üzemanyagot, amivel lelocsolta és meggyújtotta áldozatát. A tanú szerint sem fizikai, sem pszichikai nyomást nem gyakorolt senki Krafftra, a vádlott anélkül vezette körbe a nyomozókat a helyszínen, hogy bárki is sugallta volna neki, mit hol mutasson. Hozzátette, azért kérték fel tanúnak, mert az istálló szomszédságában lakik. Krafft rákérdezett, hogy a helyszínen el voltak-e kerítve szalaggal a tett különböző fontosabb pontjai, például a dulakodás, valamint az égetés helye. A tanú azt válaszolta: az egész helyszín volt elkerítve, részletei nem voltak megjelölve.
Szünet után Krafft ügyvédje kérte, hogy mivel Szabó Hajnalka nem volt jelen, a büntetőtörvénykönyv 197. szakasza 2. bekezdésének értelmében töröljék vallomását a vádiratból. A bíró határozatát a következő ülésig halasztotta. Az ítélőszék kihirdette, hogy Krafft levelet írt az államelnökhöz, amiben azt állította, hogy veréssel próbáltak vallomást kicsikarni belőle, de az államelnök csak a törvényszéken keresztül válaszolta, hogy ezen állítása kivizsgálás alatt van. A következő tanú kihallgatása előtt a bíró javasolta, hogy vitassák meg a vádlott fogva tartásának megalapozottságát és törvényességét. Krafft eddigi, rácsok mögött töltött példás magatartására hivatkozott. Azt állította, hogy a vádiratban csak közvetett bizonyítékok és feltételezések vannak.
Az ártatlanság vélelmét vetette fel, arra kérve az ítélőszéket, hogy engedjék szabadon, hiszen ő bármilyen feltételt szívesen elfogad. Elmondta, hogy szüksége van a munkájára, mert különben mindenét elveszíti. Beteg szülei, ha nem tudja támogatni őket, életveszélybe kerülnek. Saját egészségére is káros a fogva tartás, mert nem tudnak biztosítani neki a börtönben füstmentes környezetet. Ezzel emberi jogait is sértik. Azzal fejezte be mondanivalóját, hogy szeretné, ha szabadlábon bizonyíthatná be ártatlanságát. Ügyvédje azzal érvelt, hogy a vádiratban a tett idővonala nem logikus, a táskák paradoxonjáról beszélt (egy zöldről és egy barnáról), valamint a benzinszagról: hogyhogy a táskának volt benzinszaga, de Krafft ruhájának nem?
Végül a bíró meghosszabbította a vádlott fogva tartását, visszautasítva a szabadlábra helyezési kérelmet.
A következő tanú F. D., a lány barátja volt, akit Izabella megkért, hogy kísérje el a Kraffttal való találkozásra. Elmondta, hogy azon az estén tanúja volt egy telefonbeszélgetésnek, melyben a vádlott tiltakozott a kísérő ellen, mondván, hogy a lakásnak, amit meg akartak nézni, a tulajdonosa óvakodik az idegenektől. F. D. a lány félelmét nem tudta pontosan körülírni. Csak addig a helyig kísérhette el Izabellát, ahol Kraffttal kellett találkoznia, külön-külön látta őket, de találkozásukat már nem. Elmondta, hogy egy óra múlva sms-t küldött a lánynak, amire nem jött válasz, majd az éjszaka folyamán többször is megpróbálta felhívni, sikertelenül. Krafft megkérdezte tőle, hogy milyen egyesületnél dolgozott a lány. A bíró úgy vélte, hogy a kérdésnek nincs köze az ügyhöz és visszautasította.
Az utolsó tanú meghallgatására már nem maradt idő, a bíró megkérte az illetőt, hogy jelenjen meg a következő tárgyaláson is, amikorra további tanúk meghallgatását is beütemezték. A következő ülést április 15-ére tűzték ki.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!