
Fotó: Farkas Antal
Kalákában falazzák a helyiek a décsfalvi református templomot, a munkálatok a hét végén be is fejeződhetnek. A számítások szerint, ha minden jól megy, jövő nyárra értelmüket veszíthetik a közösséget érő élcek, hiszen átadhatják a falu első szentélyét.
2014. november 11., 18:112014. november 11., 18:11
A napokban közel húsz helybéli segédkezik a décsfalvi református templom építésénél. Jelenleg falazás zajlik, amely a hét végén be is fejeződhet – mondta el portálunknak Farkas Mózes, Bögöz község polgármestere. Az istenháza alapkövét idén májusban tették le – az építkezés tehát már tavasszal megkezdődött, a munkálatokhoz a helyiek alkotó módon járulnak hozzá: megvan már az alap, a betonozás, továbbá a készülő épülethez kivezették a vizet, a gázt és villanyt. A munkálatok összértéke mintegy 240 ezer lej – a polgármester úgy fogalmazott, tavasszal az anyagiak hiánya okozott egy kis gondot, ám a problémákat sikerült megoldani, hiszen a templomépítéshez a kormány pályázati úton mindeddig 37 ezer lejjel járult hozzá, a Hargita Megye Tanácsa 30, Bögöz község önkormányzata pedig idei költségvetéséből 10 ezer lejt különített el erre a célra.
Farkas Mózes optimista a helység lakosságának több évszázados álmát, a református templom felépítését illetően: mint kifejtette, tervben van egy újabb kormánytámogatás lehívása, melynek segítségével az épületre tető is kerülhetne. És bár a projekt kivitelezésének határideje 2017, ha minden a tervek szerint halad, jövő nyáron át is adhatnák az istenházát. A décsfalviak mindeddig kényszermegoldásokra szorultak: a szomszédos Agyagfalvára jártak át istentiszteletre, illetve az ottani lelkipásztor kéthetente a décsfalvi iskola egyik tantermében végzett szertartást.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!