Közösségben jobban érvényesülhetnek az IT-szakemberek

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

A közel négy hónapja létrejött Székelyudvarhelyi IT Park Projektnek köszönhetően már Udvarhelyt is figyelembe veszik a térség IT-szektorában.

Dósa Ildikó

2017. március 02., 13:482017. március 02., 13:48

Az udvarhelyszéki IT-szektor fejlesztése a célja annak a – székelyudvarhelyi városvezetés által szorgalmazott – kezdeményezésnek, melynek eredményeként tavaly novemberben megalakult a Székelyudvarhelyi IT Park Projekt, majd ennek részeként létrejött a székelyföldi IT Plus Clusterrel együttműködő U-Hub – Udvarhelyszéki IT&C Közösség.

Ez a Székelyudvarhelyen és környékén tevékenykedő, illetve a régió fejlesztésében érdekelt IT-cégeket és -szakembereket tömöríti. A U-Hub-ban jelenleg mintegy tíz, többségében helyi szoftvercég képviselteti magát.

„Erre a közösségre azért volt szükség, mert egyrészt láthatóvá teszi a szektort, ezáltal a fiatal szakmabelieknek vonzóbbá téve a hazaköltözést, a befektetőknek pedig a kapcsolódó lehetőségeket. Másrészt a közösségen belüli cégek együtt tudnak gondolkodni, ötletelni, így közös programok, stratégiák születnek, közösen hatékonyabbak tudnak lenni adott területeken” – magyarázta Simon Károly, a projekt szakmai koordinátora.

Az U-Hub-közösség megalakulása után elindulhatott egy közös kommunikációs fórum, rendszeressé váltak a szakmai találkozók, amelyeken előkészítettek egy mentorprogramot egyetemistáknak. Ugyanakkor ebben a hónapban elérhetővé teszik a csoport weboldalát, amely közös projektekről, képzési programokról, karrierlehetőségekről közöl majd információkat. A város időközben bekapcsolódott az IT Plus Clusterbe, így Sepsiszentgyörgy és Csíkszereda mellett a tömörülés harmadik alappillérévé vált. 

A klaszterrel közösen Székelyudvarhelyen egy rangos szakmai találkozót is rendeztek: a több mint száz részvevős karácsonyi IT Meet-up rendezvényre körülbelül tíz országból látogattak haza elszármazott IT-szakemberek. Időközben felvették a kapcsolatot helyi iskolákkal és az oktatásszervezésben szerepet vállaló szakemberekkel, akikkel közösen próbálják fejleszteni a helyi IT-oktatást. Középiskolások számára például már márciusban indulnak ilyen jellegű programok. Terveznek át- és továbbképzési programokat is, ugyanakkor tanulmányokat készítettek a humánerőforrás felmérésére is – tájékoztatott Simon Károly.

Eddig tíz cég jelezte, hogy fogadna egyetemistákat a U-Hub Mentorprogramban, ezáltal körülbelül 25–30 hallgatónak tudnának helyet biztosítani. A program segítene abban, hogy a diákok lássák, itthon is léteznek komoly projektek, fejlesztések, így talán többen döntenek majd a hazatérés mellett tanulmányaik befejezése után – véli Simon. Március-áprilisban felkeresik azokat az egyetemeket, amelyeken hagyományosan több udvarhelyszéki diák tanul, és előadásokon ismertetik velük a programot.

„Intenzív képzést szervezünk a diákoknak, folyamatosságot alakítunk ki, támogatásokban részesítjük őket: ösztöndíj, U-Hub-diákkártya által elérhető kedvezmények, segítségnyújtás a szállás megoldásában más városokból érkezőknek, szakmai tábort szervezünk számukra stb.” – ismertette a projektvezető.

Az IT-doménium hatalmas, rengeteg ágazattal, lehetőséggel, ezért ebben a szektorban kevésbé jellemző, hogy a cégek közvetlen konkurenciát jelentenének egymásnak. Kivételt képez a munkaerőpiac, ahol nagyon nagy a verseny, de a közös képzési programok ebből a szempontból is előnyt jelenthetnek. Ezt gyakorlatilag minden régióban felismerték a cégek, régóta működnek hasonló kezdeményezések például a romániai IT-fővárosnak számító Kolozsváron. „A jó hír, hogy az IT Park Projekt és U-Hub-közösség által Székelyudvarhely is hangsúlyosan felkerült erre az “IT-térképre” – összegezte a koordinátor.

Egyelőre nem költözhettek be a vállalkozók a Hargita Business Centerbe, mivel az épület gáz-, villany- és ivóvízhálózatra való csatlakoztatása még várat magára. Erre vélhetően április közepén kerülhet sor, és április végén, legkésőbb május elején beköltözhetnek a bérlők a negyvennyolc irodába. A ház lényege az innováció támogatása, ezért az IT-szektor előnyt élvez, reményeik szerint a beköltöző cégek mintegy fele innen kerül ki – közölte ifjabb Szakács Paál István, az inkubátorház ügyvezető igazgatója. Itt kapna helyet az IT Park Projekt menedzsmentje is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 04., szerda

Ismét áramszünet lesz Székelyudvarhelyen

Karbantartási munkálatokat fog végezni a szolgáltató, ezért áramszünetre kell számítani szerdán reggel kilenc és délután négy óra között több székelyudvarhelyi utcában – közli a városháza.

Ismét áramszünet lesz Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 03., kedd

A legnagyobb székely öröksége ma is kötelez – Orbán Balázsra emlékeztek Székelyudvarhelyen

Tömeg gyűlt össze kedden Székelyudvarhely központjában, hogy a 197 évvel ezelőtt született Orbán Balázs, a legnagyobb székely emléke előtt tisztelegjenek. A felszólalók a jeles személyiség által ránk hagyott erkölcsi értékekre hívták fel a figyelmet.

A legnagyobb székely öröksége ma is kötelez – Orbán Balázsra emlékeztek Székelyudvarhelyen
2026. február 03., kedd

Szakács-Paál István: Székelyföldön nem jó az életszínvonal

Aláírásgyűjtésbe kezdenek, petíciót visznek a kormányfőhöz, és egyedi segélyrendszerrel próbálják tompítani a fogyatékkal élők adóterheit Székelyudvarhelyen. Szakács-Paál István polgármester őszintén beszélt a térség gazdasági nehézségeiről.

Szakács-Paál István: Székelyföldön nem jó az életszínvonal
2026. február 03., kedd

Forgalomkorlátozás lesz Korondon a X. Disznótor Fesztivál idején

Több közterületet is lezárnak Korondos az autósforgalom elől február 7-én, szombaton, a tizedik Disznótor Fesztivál alkalmával.

Forgalomkorlátozás lesz Korondon a X. Disznótor Fesztivál idején
Hirdetés
2026. február 02., hétfő

A Stúdió Moziban folytatja évadát a Tomcsa Sándor Színház, de a Siculus Ifjúsági Ház is helyszín marad

A művelődési házból való kiköltözés után bizonytalan időszakot élt meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, jó hír azonban, hogy a felújítás alatt álló Stúdió Mozi épülete elkészült annyira, hogy a nagyszínpadi előadásaikat megtarthassák ott.

A Stúdió Moziban folytatja évadát a Tomcsa Sándor Színház, de a Siculus Ifjúsági Ház is helyszín marad
2026. február 02., hétfő

Egyszerűbb lesz a téli sportok elsajátítása a kápolnásfalusi diákoknak

Sílécekkel, síbakancsokkal, síbotokkal, hódeszkával és a hozzájuk tartozó bakanccsal, sisakokkal, korcsolyákkal és egy síruhával lett gazdagabb a kápolnásfalusi Kriza János Általános Iskola a Rotary Klub székelyudvarhelyi szervezetének köszönhetően.

Egyszerűbb lesz a téli sportok elsajátítása a kápolnásfalusi diákoknak
2026. február 01., vasárnap

Így tiltakoztak az adóemelés ellen Székelyudvarhelyen

Utcára vonultak vasárnap délután a székelyudvarhelyiek, hogy kifejezzék elégedetlenségüket a januártól életbe lépett adóemelések miatt. A Patkóban összegyűlt tömeghez a megmozdulás kezdeményezője mellett Szakács-Paál István polgármester is szólt.

Így tiltakoztak az adóemelés ellen Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. február 01., vasárnap

Hetek óta forronganak az utcára vonuló emberek Székelyudvarhelyen – frissítve

Az adóemelések ellen tiltakozva gyűltek össze az emberek vasárnap délután a székelyudvarhelyi Márton Áron téren – a részvevők civil kezdeményezésre, az Udvarhelyért Tesszük Civil Akciócsoport felhívására érkeztek a helyszínre, és kérdésekkel is készültek.

Hetek óta forronganak az utcára vonuló emberek Székelyudvarhelyen – frissítve
2026. január 31., szombat

Megújult a patakfalvi iskola, de az ígért támogatásnak csak töredéke érkezett meg

Lassan a végéhez közeledik a patakfalvi iskola felújítása, ám a polgármester attól tart, hogy számos fejlesztést nem lehet majd elszámolni pályázati pénzből. Kellemetlen helyzetbe került a kivitelező is, hiszen több százezer lejjel tartoznak neki.

Megújult a patakfalvi iskola, de az ígért támogatásnak csak töredéke érkezett meg
2026. január 30., péntek

Ideiglenesen nem iható a vezetékes víz Homoródfürdőn

Zavarossá vált a vezetékes víz Homoródfürdőn a hóolvadás miatt, ezért átmenetileg nem felel meg az ivóvízre vonatkozó előírásoknak – tájékoztatja az érintetteket a szentegyházi polgármesteri hivatal.

Ideiglenesen nem iható a vezetékes víz Homoródfürdőn
Hirdetés