Közgazdászképzést tartottak

•  Fotó: Lukácsi Lehel

Fotó: Lukácsi Lehel

Ingyenes képzést rendezett hétvégén a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor Alapítvány (BGA) Kezdő vállalkozók, induló vállalkozások címmel. A kétnapos rendezvényen telt ház előtt beszélhettek a meghívott előadók.

Fülöp-Székely Botond

2014. november 24., 13:562014. november 24., 13:56

A rendezvény célja az volt, hogy a képzéssel támogassák a térség kezdő vállalkozóit, illetve bátorítsák azokat, akik cégalapításon gondolkoznak – mondta el Mátis Jenő, a BGA Mikrohitelezési Társaság vezérigazgatója.

„Mindig azt hallom, mennyire könnyű volt a kilencvenes évek elején vállalkozni – amikor én is tettem –, és most mennyire nehéz. Én úgy fogalmaznék, hogy mindkét kornak megvoltak és megvannak a pozitív, illetve negatív vetületei. A rendszerváltás után több volt a lehetőség, ugyanakkor nem volt megfelelő jogi környezet, így mindenki sötét erdőben tapogatózott, nagyobb volt a kockázat. Most a pénzügyi források korlátozottsága jelenti a legnagyobb problémát, de vannak példaértékű vállalkozások, megfelelő szakemberek, információs hálózat stb” – fejtette ki nyitóbeszédében László János, a BGA elnöke, hangsúlyozva, hogy az anyagi tőke hiányát az emberi erőforrás megerősítésével lehet legkönnyebben ellensúlyozni.

Mint mondta, fontos, hogy egy kezdő vállalkozónak mindig előre meghatározott céljai legyenek, nem elég, ha csak gazdag szeretne lenni, ettől még nem lesz sikeres cége. „Arra bátorítok mindenkit, hogy merjen vállalkozni, ugyanakkor a cselekvés előtt gondolkodjon el, hogy vajon képes lesz-e vezetni a létrejövő céget. Az is megtörténhet, hogy jó marketingesek vagy menedzserek vagyunk, de a cégvezetést nem tudjuk megfelelően végezni” – tette hozzá László János.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés