Korond önkormányzata ragaszkodik az új területhez

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

A korondi hulladékátrakónak egy teljesen új, a követelményeknek megfelelő területet vásárolt a község önkormányzata, amit nemsokára hivatalosan is felajánlanak Hargita Megye Tanácsának. Ha ez nem felel meg, akkor az önkormányzat felbontja a szerződést.

Veres Réka

2017. január 11., 22:062017. január 11., 22:06

Nem támogatják a megyei hulladékátrakó állomás korondi pontjának megépítését az eredetileg tervezett helyszínen, Séra Zoltán helyi lakos háza mellett, és sürgetik Hargita Megye Tanácsának vezetőségét, hogy állítsa meg Séra lakóházának lebontását, hiszen nem rombolni és bontani, hanem építkezni szeretnének – jelentette ki Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, az RMDSZ területi szervezetének ügyvezető elnöke és Katona Mihály, Korond község polgármestere szerda délután a korondi községházán tartott sajtótájékoztatón.

Az eseményen Korond önkormányzatának képviselői, valamint az udvarhelyszéki megyei tanácsosok is jelen voltak. Bíró elmondta, ragaszkodnak ahhoz, hogy csakis a község által megvásárolt új helyszínen valósulhasson meg a Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási projekt részét képező szelektív hulladékgyűjtő és -átrakó állomás. Hozzátette, azért hívták össze a sajtótájékoztatót, mert korábban Borboly Csaba a sajtón keresztül kérte az udvarhelyszéki RMDSZ álláspontját.

Nem a Hargita megyei integrált hulladékgazdálkodási projektet, hanem a helyszínt kifogásolják – hangsúlyozta Katona Mihály. Elmondta, az önkormányzati képviselőkkel úgy határoztak, hogy a hulladékátrakó csakis az áfa-visszaosztásból megvásárolt új területen valósulhat meg. Emellett eldöntötték azt is, hogy a hulladéktömörítő állomás építkezési engedélyének semmissé nyilvánítására vonatkozó, január 27-ére a bákói bíróságra áthelyezett tárgyalás eredményétől függetlenül a korondi önkormányzat visszavonja azt a 2011-es határozatot, amellyel a Séra lakóháza melletti területet átadták a megyei tanácsnak.

A polgármester kijelentette, hogy az új terület az atyhai hídtól háromszáz méterre, a feltételeknek megfelelően a lakóházaktól több mint kétszáz méterre található. Már telekkönyveztették, jelenleg folyamatban vannak az engedélyeztetések, a zonális terven dolgoznak, csak a vízügyi jóváhagyás maradt hátra, majd harmincnapos közmeghallgatást tartanak a településen, ezt követően pedig tanácsi határozattal felajánlják a területet a megyei tanácsnak.

„Minél hamarabb meg kell szüntetni a jelenlegi állapotot. A korondi és a megyei önkormányzatnak közösen kell megtalálnia azt a megoldást, amely mindkettőnek megfelel” – fogalmazott Katona, miután a sajtótájékoztató közben megjelent Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba is.

„Előbb el kell készíttetni az urbanisztikai szakértői véleményezést, hogy a terület megfelel-e a célnak, csak ezt követően fogjuk a megyei tanács rendelkezésére bocsátani az új helyszínt. Ha nem felel meg, akkor más megoldás nem lesz, lemondunk a teljes projektről. A korondi önkormányzatnak nincs más megoldása” – mondta a községvezető. Bíró Barna Botond is megerősítette, hogy támogatják ezt a döntést, és mindenkit arra kért, tegye félre a személyes sérelmeket.

A korondi és a jelen lévő megyei tanácsosok által támogatott javaslat hallatán Borboly Csaba többször is egy C terv keresését hangsúlyozta. „Ha nem lesz korondi helyszín, akkor Udvarhelyszéknek el kell döntenie, hogy mi lesz. Ez most a B verzió, de kell egy C” – fogalmazott. Bíró hangsúlyozta, hogy nincs szükség C verzióra, hiszen van alternatíva, az új helyszín, a megyeitanács-elnök azonban továbbra is egy C verziót sürgetett. „Bármi van, van második verzió” – kontrázott Borboly, amire Katona Mihálytól jött a válasz, hogy épp az új terület a második verzió.

„Volt egy döntés, amiért vállaljuk a felelősséget. Amennyiben az urbanisztikai szakvéleményezés vagy a megyei tanács szerint az sem megfelelő, akkor majd elkezdhetünk egy C megoldáson gondolkozni, de az már nem Korondon lesz” – jelentette ki Katona. A polgármester arra kérte Borbolyt, hogy a szakvéleményezést követően a megyei tanács hozzon létre egy bizottságot, amely még az építkezés elkezdése előtt megállapítja, hogy a terület megfelel-e a célnak.

„Ha van C verzió, akkor van politikai felelősség” – szögezte le Borboly. „Mi a B verzióval jöttünk, ez a politikai felelősségünk” – vágta rá Bíró Barna Botond, de a tanácselnök továbbra is a C verzió mellett erősködött. Kérdésünkre, hogy a korondi önkormányzat által javasolt változat miként valósítható meg a törvényes keretek között, Borboly Csaba azt válaszolta, erről a lehetőségről már korábban beszélt Séra Zoltánnal, és ehhez Korond önkormányzatának és polgármesterének kell megtennie az első lépést. Hozzátette, egyelőre az új terület nincs átadva a megyei tanácsnak, a Sórét utcai területre pedig érvényes szerződésük van a korondi önkormányzattal.

A sajtótájékoztatót követően Katona Mihály elmondta, a szerződés felbontása csak a január 27-ei tárgyalás után válik lehetségessé, és ez esetben ki kell fizetniük az 1,9 millió lejes befektetést.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
Hirdetés
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
Hirdetés
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

2026. január 03., szombat

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval

Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.

Elpusztult medvére bukkantak egy épülő ingatlanban Máréfalván – videóval
Hirdetés