Székelyföldön tölti szabadságát Áder János, a magyar államfő a hétvégén Kőrispatakon a szalmakalap-fesztiválon járt családjával.
2013. július 21., 21:292013. július 21., 21:29
2013. július 22., 15:012013. július 22., 15:01
Áder János Kőrispatakon meglátogatta az ország egyetlen szalmakalap-múzeumát, és felpróbálta a turistalátványosságnak számító legnagyobb, kétméteres átmérőjű szalmakalapot – számol be róla az Agerpres hírügynökség. Az államfő örömét fejezte ki, hogy nőtt a rendezvény látogatottsága, és hogy a helybéliek őrzik és továbbadják hagyományaikat, amelyek korábban eltűnőben voltak.
Áder János harmadszor járt Kőrispatakon, és akárcsak korábbi látogatásai során, ezúttal is kapott ajándékba a helybéliektől egy szalmakalapot.
Friss hóréteg lepte be vasárnap délután a Madarasi Hargitát a szokatlanul hideg időjárás következtében.
Évekig eltart, amíg megépül a bögözi futballpálya öltözője, mivel évente csak egy-egy kisebb összeget különítenek el erre a beruházásra. Az épület falai ugyan már állnak, és a tetőt is megépítenék idén, de csak néhány év múlva fog befejeződni a munka.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A Rotary Club Székelyudvarhely pénteken tartotta 22. jótékonysági bálját. A fiatalokat támogató est fővédnöke Molnár Levente volt, aki a „Közjó szolgálatáért” Rotary-díjat is átvehette, amellyel közösségépítő művészi munkáját ismerték el.
Megerősítette a Székelyhonnak az Országos Sóipari Társaság, hogy csak a Korond-patak érintett mederszakaszának a lebetonozásával menthető meg a parajdi sóbánya a beázásoktól. A rengeteg víz kiszivattyúzásán jelenleg is megfeszített erőkkel dolgoznak.
A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt.
Jelentős beavatkozásokra van szükség a székelyudvarhelyi városközpontban lévő közvécé felújítására, és bár a projekt dokumentációja készül, a kivitelezés költsége is növekszik az évek alatt.
Hamarosan elkezdődhet az Árvátfalvát és a Felsőboldogfalva keleti részét érintő ivóvízhálózat kiépítése. A munkálatok során a székelyudvarhelyi rendszerre csatlakoztatják a háztartásokat. A tervek szerint még idén lezárul a megvalósítás.
A „Fától fáig, verstől versig” Kányádi Sándor-versmondóverseny megyei szakaszáról hatvan diák jutott tovább az országos döntőbe, amelyet május 9–11. között rendeznek meg Nagygalambfalván, a Feleki Miklós Művelődési Házban.
Hagyományteremtő szándékkal szezonnyitó ünnepséget szerveznek vasárnap a homoródkarácsonyfalvi Dungó-feredőnél.
szóljon hozzá!