Fotó: Kristó Róbert
Összevonták az elhelyezésben élő gyermekek után nyújtott állami támogatások értékét, a juttatás esetenként kismértékben még nőtt is, elszámolni is könnyebb, ugyanis a hivatásos nevelőszülőknek már nem kell egész hónapban a számlákat gyűjteniük.
2015. január 15., 11:492015. január 15., 11:49
December végén megkapták az első, összevont támogatási összeget az elhelyezésben élő gyermekeket nevelő hivatásos szülők. Noha a módosítás még túl friss ahhoz, hogy akár a szociális rendszerben dolgozó szakemberek, akár maguk a bérszülők határozott véleményt tudjanak alkotni az intézkedésről, az első tapasztalatok szerint kedvez a változás a nevelőszülőknek: esetenként kismértékben még nőtt is a támogatás értéke, és ennek havi elszámolása sem olyan körülményes, mint korábban.
Korábban havi 97 lejes elhelyezési juttatást kaptak a gyerekek után a hivatásos nevelőszülők, illetve – a gyerek életkorától függően különböző értékű – napi élelempénzt is. Utóbbit megszüntették, de a gyakorlatban beleolvadt a havi elhelyezési támogatásba, ami így egységesen 600 lejre nőtt, azaz a különböző juttatásokat most egy tételben utalja ki az állam – tudtuk meg Péter Emőkétől, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság hivatásos nevelőszülőket foglalkoztató osztályának vezetőjétől. A juttatás összértéke nagyjából változatlan maradt, de a kisebb gyerekek esetében kismértékben nőtt – mondta el az osztályvezető, de azt is hozzáfűzte, hogy a nagyobb gyerekek esetében csökkenhetett a juttatás a korábbi értékhez képet.
Adminisztratív szempontból könnyebbé vált a szociális rendszerbe került gyerekeket nevelő hivatásos szülők helyzete, ugyanis már nem lesz olyan időigényes a támogatás elszámolása, mint korábban, noha még nincs kidolgozva az új elszámolási módszer. A bérszülőknek mostanáig számlákkal kellett bizonyítaniuk, hogy mire költötték a juttatások összegét, mostantól várhatóan a gyermekvédelmi igazgatóság munkatársai által megírt jelentések fogják helyettesíteni ezt a módszert, a jelentéseket pedig a megyei kifizetési és szociális felülvizsgáló ügynökségnek fogják elküldeni, ugyanis decembertől már nem a gyermekvédelmi igazgatóság végzi a támogatások kifizetését, hanem a kifizetési ügynökség – tudtuk meg Péter Emőkétől.
Hargita megyében egyébként több mint négyszáz gyermeket nevelnek hivatásos nevelőszülők, ők valamivel több mint kétszázan vannak. Közülük azonban csak kevesebb mint tízen udvarhelyszékiek, miközben majdnem kétszáz gyermek származik innen, ezért a megyei gyermekvédelmi igazgatóság folyamatosan keres udvarhelyszéki nevelőszülőket.
Megsérült egy ember közúti balesetben Gyergyótölgyes település közelében csütörtök reggel. A helyszínen ellátták, majd kórházba szállították.
1944 őszén Gyergyószentmiklós mellett 159 magyar honvédet mészároltak le, a város felszegi részén pedig harminc civil halt meg a harcokban. A gyergyóiak minden évben fejet hajtanak a katonák és ártatlan áldozatok emléke előtt.
A közbiztonság megőrzése, fenntartása érdekében szerveztek átfogó ellenőrzést a Hargita megyei rendőrök Maroshévízen, amelynek során jelentős pénzbírságot róttak ki.
Első alkalommal szervez történelmi, népi és huszárprogramokat Gyergyószék legmagasabb pontján, az 1544 méteres Pricske-tetőn a Földváry Károly Hagyományőrző Huszáregyesület.
Idén a gyergyószárhegyi Kájoni János Gyermekvédelmi Otthon udvarán tartják meg a hagyományos tatárdombi megemlékezést és az ahhoz kapcsolódó kulturális eseményeket szombaton. A szentmise után néptánc produkciók és színdarab is várja az érdeklődőket.
Javítási munkálatok miatt szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás több gyergyószentmiklósi utcában szeptember 5-én, pénteken.
Motorkerékpár és autó ütközött szeptember 3-án délután Gyergyószentmiklós és Gyilkos–tó között.
Tizenötödik alkalommal szervezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely szeptember 5–7. között kínál gazdag programot a közönségnek. A kulturális értékek megmutatása és a gasztronómia is jelentős hangsúlyt kap.
Sikerült átütemezni a korábban felvett húszmillió lejes hitel visszafizetését, nyugtázták Csergő Ottó lemondását, és újra közbeszerzést írnak ki a szemét elszállítására. Ezek voltak a gyergyószentmiklósi képviselő-testület hétfői ülésének témái.
Árokba csúszott egy busz Borzonton hétfő reggel. Felnőttek és gyerekek is a járműben ragadtak a mentőegységek érkezéséig.
szóljon hozzá!