Kisebbségek kultúrája virágzott Szejkefürdőn

A háromnapos rendezvény a Fabatka zenekar koncertjével kezdődött pénteken este a Művelődési Házban, ahol moldvai és csángó dalokra táncolhattak az érdeklődők. A környékbeli településeket bemutató Régiók találkozóján, szombaton délután Lövétével ismerkedhettek meg jobban a fesztiválra érkezők, nemcsak népzenei és táncelőadások nyújtottak ízelítőt a község hagyományaiból, hanem Egyed József kortárs, valamint a régi Lövétéről készült felvételei is. Parádéval mutatkozott be vasárnap délelőtt a néptáncosok forgataga a székelyudvarhelyieknek: mielőtt a szejkefürdői színpadon léptek volna fel, a táncosok kedvcsinálóként a város utcáin és a Művelődési Ház előtt is táncot roptak.

A tét nélküli, Európai étkek a hagyomány jegyében főzőverseny kuktacsapatai ismét ínycsiklandozó illatokkal gazdagították a fesztivált: pörkölt, gulyás fortyogott az üstökben, és húsok sercegtek a grillrácsokon, míg a négyszázhat fellépő előadása tartott. Tizenhét együttes mutatkozott be idén a szejkefürdői színpadon, a jelenlévők közelebb kerülhettek a szerb, ukrán, török-tatár, horvát, szász, orosz-lipován, görög, örmény, rutén, bolgár, csángó és roma hagyományokhoz, hiszen lépten-nyomon pompásan díszített népviseleteket hordó, különböző anyanyelven társalgó csoportok tarkították a közönséget. Nemcsak az udvarhelyszéki közönség, hanem a fellépő csoportok is ismerkedhettek új hagyományokkal, sokan a fesztivál alatt szereztek tudomást egymás szokásairól, emellett többen most érkeztek első alkalommal Székelyföldre is.

Szejkefürdő – a szép emlékek

Először a Szejkefürdőn mutatkozott be hivatalosan néptánccsoportunk 2005-ben, tulajdonképpen ez volt az első Bánságon kívűli meghívás, melynek során komolyabban kezdtünk el foglalkozni a hagyományőrzéssel – mesélte lapunknak a kezdetekről Șehabi Nadia, a bolgár Brest néptánccsoport tagja. Korábban csak helyi ünnepségeken léptek fel, mára már közel ötvenen öltik fel rendszeresen az aranyfonalakkal díszített viseletet. Közösségük legfiatalabbjai is táncra perdülnek, hiszen az ötévesek már külön csoportot alakítottak, de vannak tíz és tizenöv év közöttiek, valamint húszonévesek is. Nálunk mindenki tudja, hogy nagyon fontos a hagyományok őrzése, családjaink fiatal korunktól ebbe a hitbe és hagyományba nevelnek, ezért mindenki kötelességének is érzi, hogy csatlakozzon a csoporthoz – magyarázta Nadia.

Otthon bolgárul beszélünk, viszont az iskolában románul tanulunk, talán ezért is érezzük annyira fontosnak, hogy őrizzük meg őseink hagyatékát. Mára már nagyon kevesen értenek a népviselet varrásához, csupán néhány idősebb asszony ismeri az időigényes technika titkait, sajnos a hozzá szükséges anyagot sem lehet már beszerezni. A rajtunk lévő ruhákat mind felmenőinktől örököltük – részletezte a Bresteáról érkezett bánsági bolgár aranyfonalakkal díszített ruháik történetét. Mint kiderült, korábban hétköznap is ezekben a többnyire ékszínkék ruhákban jártak őseik, amint ritkábban öltötték fel a viseletet, a díszítés is összetettebbé vált.

A szivárványcsoport

A szivárvány színeit idézi a lányok viselete – magyarázták térdig érő selyemruháikról Claudia Grigorii és Neculai Macari, a Jászvásárról érkezett orosz-lipován Raduga néptánccsoport tagjai. 2004-ben alakult csoportjuk, azóta több fesztiválon is felléptek, nevük, Raduga is annyit tesz, mint szivárvány, ezért a csapat lány tagjai igyekeztek mindig különböző színű viseletet hordani, sok tűzvörös gyönggyel és aranyfonalakkal díszítve. Mintegy kétszáz éve érkeztek a lipovánok Romániába, ma is igyekszünk hitünkhőz és hagyományainkhoz hűek maradni dalainkon és táncainkon keresztül – részletezte Claudia a csoport tevékenységét, amely a háromszáz családból álló jászvásári közösséget képviseli országszerte.

Nagyon érdekes érzés ilyen sokszínű fesztiválon fellépni, hiszen ilyenkor döbbenünk rá, hogy milyen változatos kultúrák, kisebbségek élnek együtt békésen egy országban. Az évek során nagyon sok, különböző etnikumokhoz tartozó néptáncossal barátkoztunk össze, és sokszor a két-három perces konferálásokból ismerjük meg mi is szokásaikat, hogy azok mit jelentenek számukra – tette hozzá Neculai. A többnyire húsz és harmincöt év közöttiekből összeállt csoport saját maga állítja össze a lépéseket és a zenét, amire fellép. Bár ragaszkodnak a hagyományokhoz, mégis igyekeznek az újat is beleékelni.

Meggyőződtek, vendégszeretők a székelyek

A kilencvenes években kezdtünk el fellépni, főként ősi, hagyományos dalokat adunk elő, ezzel támogatva kultúránkat – mutatta be a Tulcsea megyei Jurilovcából érkezett orosz-lipován Reabinuska népdalcsoportot Simion Larion bácsi, a legidősebb tag. Mi Oroszországból érkeztünk ezelőtt néhány évszázaddal, bár el voltunk szakítva, tiszta lélekből őriztük meg hagyományainkat, kultúránkat és vallásunkat. Hiszen mi tulajdonképpen hitünk miatt hagytuk el az óhazát – folytatta Simion bácsi, hangsúlyozva, hogya a lipovánok ma is ragaszkodnak vallási hagyományaikhoz, amelyek az orosz ortodox egyház reformja előtti állapotot tükrözik. Dalaik rendszerint az emberi élet fő eseményeihez köthetők.

Kétnapos volt régebben nálunk az esküvő, az első napon vidám dalokkal köszöntötték a fiatal párt, míg a második nap, amikor már jobban megismerték egymást a fiatalok, pimaszabb, csipkelődőbb szövegű dalokat is lehetett énekelni nekik – magyarázták az égszínkék és arany ruhákba öltözött idős hölgyek, akik főként esküvői, ünnepi dalokat adnak elő. A mai fiatalok eltévednek sokszor a világ forgatagában, mi meg próbáljuk emlékeztetni őket, átadni a hagyományainkat – fejtette ki Simion bácsi, akinek szívéhez nőtt a székely táj. Bevallotta, első alkalommal van itt, jól érzi magát, itt szerzett élményei szerinte teljes mértékben ellentmondanak a románok előítéleteinek: nemcsak ő, hanem mindannyian meggyőződtek arról, hogy a székelyek barátságosak és vendégszeretők.