Kinek kell (meg)fizetni?

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A köztisztasági vállalattól hajtaná be az udvarhelyi városvezetőség a 2009–2011 között kifizetett több mint 600 ezer lejes összeget – számvevőszéki ellenőrzés tárta fel ugyanis, hogy az említett időszakban a város többet fizetett egy szolgáltatásért, mint amennyit kellett volna. Az AVE Hargita Kft. vezetősége konszenzusos megoldást szeretne, hisz állításuk szerint a közterek takarításának árát a másik fél szabta meg. Az ügy szerdán kerül az önkormányzati képviselő-testület asztalára.

Kovács Eszter

2014. szeptember 30., 19:002014. szeptember 30., 19:00

2014. szeptember 30., 20:252014. szeptember 30., 20:25

Nyilvánosságra hozta a számvevőszék azt a jelentést, mely szerint a városháza az utcák takarítására megkötött szerződés értelmében a helyi költségvetés rovására „törvénytelen módon növelte kötelezettségét a szolgáltatóval szemben”, azaz többet fizetett, mint kellett volna. A várost így 2009 és 2011 között 628 ezer lejes vagyoni kár érte. Az ellenőrző szerv a kár megtérítésére kötelezte a városvezetőséget, amely azonban előbb a Hargita Megyei Törvényszékhez fordult, ám az elutasította a keresetet, majd a Marosvásárhelyi Táblabíróság következett, amely idén február 28-án jogerősen elutasította az alapfokú döntés ellen benyújtott fellebbezést. A számvevőszéki jelentést követően egyébként Székelyudvarhely polgármesteri hivatala két alkalommal kért pénzügyi-könyvelési szakvéleményt, melynek értéke összesen 12 370 lej volt, az ügyvédi juttatások összesen 10 440 lejbe kerültek.

Több hónapja késnek a válaszok

Az üggyel kapcsolatban még májusban kerestük meg az illetékeseket, kérdéseinkre – hogy milyen intézkedéseket hoztak a kár visszaszerzésére, hány embert terhel felelősség, illetve hogy mennyi időbe telik az okozott kár megtérítése – érdemben azóta sem kaptunk választ. A hivatalnál ugyanakkor azt közölték, hogy a számvevőszéki döntés hivatalos indoklását még nem kapták meg, illetve rámutattak: „az utóbbi időben a számvevőszékek aránytalanul sok pert nyernek az önkormányzatokkal szemben, akár formai okok miatt”.

Napirenden a megtérítés

A kár megtérítése ismét terítékre került: a városvezetőség szerda reggelre soron kívüli önkormányzati ülést hívott össze, melynek napirendjén a 2009/10-es, az utcák takarítására vonatkozó tanácsi határozat visszavonása szerepel. Az előterjesztés indoklásában az olvasható, hogy a szolgáltatás akkor meghatározott ára felduzzasztott, és a számvevőszéki felszólítás értelmében az önkormányzat az AVE Hargita Kft.-től hajtaná be a városi kasszából hiányzó 628 ezer lejt.


A széle nem üti a hosszát

A határozattervezetben foglaltak nem valósak, mondta el portálunknak Tóth László, a köztisztasági vállalt ügyvezetője, hisz a szolgáltatás elvégzéséért fizetendő összeget maga az önkormányzat határozta meg, így az AVE Hargita Kft. jogtalanul pénzt nem kapott. „Többletprofit behajtásával nem vádolhatnak, amikor a város által fizetett összegek már évek óta nem fedezik a cég által nyújtott szolgáltatás valós költségét” – jegyezte meg az illetékes, a különbözet értékét azonban nem kívánta megjelölni. Hozzátette, az említett bonyodalmak okán a város az elmúlt tizenegy hónapban nem egyenlítette a számlát.

„Az ügy mielőbbi, konszenzusos megoldását reméljük, hisz jelentős kintlévőségekről van szó. Egyeztetések ugyan voltak a városvezetőséggel, az önkormányzati testület ülésére azonban a cég képviselőit nem hívták meg. Megvárjuk a döntést, és annak függvényében jogi úton rendezzük az ügyet” – magyarázta Tóth László.

A részletekben megbúvó ördög

Az ügy megtárgyalása egyébként olyannyira sürgős, hogy a szakbizottsági üléseket is szerda reggel, összevontan tartják. „Az RMDSZ-frakció természetesen támogatja a tervezet elfogadását, hisz jogerős bírósági ítélet kötelez erre” – hangsúlyozta Jakab Áron Csaba frakcióvezető, aki érdeklődésünkre elmondta: az ügyről nagy vonalakban igen, részleteiben azonban még nem tájékoztatták a szövetségi városatyákat. Az MPP-frakció hónapokkal korábban részletes – az Udvarhelyi Híradó által felvetett kérdéseket is tisztázó – tájékoztatást kért a polgármesteri hivataltól, azonban akárcsak szerkesztőségünk, a polgári városatyák is kérdéseikkel maradtak.

„A polgármesteri hivatalnál keresendők a felelősök, akik hibás számokkal ellátott határozattervezetet állítottak össze. 2009 óta lett volna idő rendezni a hiányt, de a városvezetőség továbbra is halogat: megpróbálják így menteni a felelősöket” – fejtette ki lapunknak Gálfi Árpád frakcióvezető. Az MPP-s városatyák a tájékoztatás hiányában és a fentiek tükrében nem támogatják a tervezet elfogadását. A néppárti frakció is hiányos információkkal rendelkezik, a határozattervezet anyagában ugyanis például az sem szerepel, hogy a városvezetőség milyen módon és milyen határidővel szándékszik behajtani a hiányt. „Reméljük, az ülésen sikerül majd tisztázni ezeket a kérdéseket” – mondta az eset kapcsán Zakariás Zoltán frakcióvezető.

Az ügy apropóján kedden délelőtt ismét a polgármesteri hivatalhoz fordultunk kérdéseinkkel, a korábbiak mellett afelől is érdeklődve, hogy a határozattervezet miért nem került fel a múlt heti, soros önkormányzati ülés napirendjére. Ismételten hangsúlyozzuk, nem titkos, hanem a köz érdeklődésére számot tartó információkat kértünk. A hivatal válaszát teljes terjedelemben közöljük: „A polgármesteri hivatal több jogi eljárást is eszközölt, az ügy rendezése folyamatban van. Az eljárások során a vezérlő elv továbbra is a közösség érdekeinek és a méltányosság elvének messzemenő érvényesítése.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés