
Hamarosan elkészül az Erdélyi Kárpát Egyesület székelyudvarhelyi osztályának desági tematikus parkja, amelyben a fiatal látogatóknak kincskereső akciókat is szerveznek – ezzel immár négyféle szolgáltatást nyújt a térségben az általuk kidolgozott EKE-ECO program.
2014. november 13., 12:482014. november 13., 12:48
Nemsokára új szolgáltatással várja a Deság-patakhoz látogatókat az Erdélyi Kárpát Egyesület székelyudvarhelyi osztálya, az évente megszervezendő EKE-ECO környezetvédelmi tábor, a környék élővilágával megismertető Zete tanösvény és a Zetelakát Ivóval összekötő hegyi kerékpárút mellett: november végétől kalandélményt is kínálnak a gyerekeknek és fiataloknak új tematikus parkjukban, amelyet egy erre a célra megszerkesztett térkép alapján, részben a tanösvény mentén haladó útvonalat bejárva rátalálhatnak Zete kincsére.
Szederjesi Tamás projektvezető elmondta, a park kialakítása hamarosan befejeződik: rögzítik az igényesen kivitelezett padokat, asztalokat, illetve a kincsesládát, amelyet nem elég megtalálni, hiszen számzárának kódját a kincskeresés során kell megfejteni.
Jelentős támogatás
A munkálatok során parkolót is kialakítottak a közelben, a héten pedig részben átrendezik, illetve szükség szerint pótolják a helyszínen található információs táblákat, hogy a térség látogatói minél több érdekes információval gazdagodjanak a túrázás során. A projekt mintegy 9100 lejből valósul meg, ám az ötletet ennél nagyobb értékben támogatták a helyi érdekeltségű civilek és cégvezetők: ingyen készültek el a padok, asztalok, információs táblák, és a míves kincsesláda is. Szederjesi szerint a tanösvény, a bicikliút és a tematikus park akár három napig is helyben marasztalhatja a kirándulókat, s ezáltal hozzájárul a környék turizmusának fellendítéséhez.
Hosszabb távú tervük egy erdei iskola létrehozása, amely a térség újabb nevezetességévé válhat. Az ötletet az évente megrendezendő nyári EKE-ECO környezetvédelmi táboruk sikere adta: a jövő évi kirándulásra a helyek már most be vannak telve.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!