Fotó: Barabás Ákos
Biztonsági okokból fogtak forgalomlassító sáv építésébe Szentegyházán a 13A jelzésű országúton, ám az alpolgármester meglátása szerint a munkálatok során kihelyezett „idétlen” korlátok miatt talán még az eredetinél is veszélyesebbé válhat a szakasz.
2015. november 16., 21:562015. november 16., 21:56
2015. november 16., 21:572015. november 16., 21:57
Az elmúlt harminc évben három halálos kimenetelű baleset is történt a nevezett útszakaszon – amelyekben diákok voltak az áldozatok –, ezért döntött a polgármesteri hivatal úgy, hogy lassítósávot alakíttatnak ki a Mártonffy János Általános Iskola közelében – magyarázta portálunknak Molnár Tibor. Szentegyháza alpolgármestere elmondta, az országút közepére járdasziget került, melynek kötelező megkerülése miatt kénytelenek lesznek csökkenteni a sebességet az Udvarhely irányából érkező autósok. A nagyjából 150 ezer lej összértékű beruházás engedélyeztetését már évekkel ezelőtt elindította a polgármesteri hivatal, ám a konkrét munkálatok csak idén ősszel kezdődtek el.
A lassítósáv közelében az út mindkét oldalán, az újonnan kialakított járdák mentén több méteren korlátokat szereltek fel, amelyek az alpolgármester szerint amellett, hogy „idétlenségükkel” elcsúfítják a területet, még veszélyessé is teszik a közlekedést. Utóbbit azzal indokolta, hogy a sűrű fehér rácsok elvakíthatják a főúton közlekedő autósokat, továbbá a közeli mellékutakról kitérők is nehezebben tudnak tájékozódni látószögük korlátozottsága miatt. Ráadásul az alacsony gyerekek ki sem látnak a „kórházi ágytámlákhoz” hasonlítható korlát mögül, így nem tudnak szétnézni, mielőtt átmennének az úton – tette hozzá az elöljáró.
Molnár meglátása nyomán kérdőre vonta az építkezés tervezőjét, aki kijelentette, az ő elképzelése szerint a „kerítést” az úttól két méterrel távolabb kellett volna kihelyezni, ám a kivitelező nem tudott ennek megfelelően cselekedni, mivel a munkálatok során olyan gázvezetékeket talált a földben, amelyek nem szerepeltek a tervrajzokon. „Szükség van a forgalomlassításra, de ennél a megoldásnál egy fénysorompó is jobb lett volna. (…) Ha lesz rá lehetőség, akkor a következő egy évben lebontatom ezeket a korlátokat” – fakadt ki Molnár Tibor, hozzátéve, kötelezni fogja a kivitelezőt az eredeti tervek betartására, amitől a biztonsági körülmények javulását reméli.
Jelentős felújítás kezdődött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolában: a munkálatok idejére a diákokat más iskolák fogadják be szeptembertől, az önkormányzat pedig saját forrásból is hozzájárul a költségekhez.
Különleges filmes hétvégével várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen a városi könyvtár előtti térre. Július 18–19-én dokumentumfilm-vetítéseket és közönségtalálkozókat tartanak, neves rendezők és televíziós szakemberek részvételével.
A vezetékek befogadó és kifolyó részénél újabb betonozási munkálatokra van szükség, így csak nagyjából két hét múlva terelhetik el a Korond patakot. Jó hír viszont, hogy megérkezett az első előzetes jelentés a földtani mérésekről.
Kápolnásfaluban és Székelyudvarhelyen két egymást követő napon lesz áramszünet karbantartási munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Romániai Könyvelők Napját ünnepelték Székelyudvarhelyen hétfőn. Az esemény középpontjában a szakma digitális jövője és emberi oldala állt: „a jövő könyvelője már nemcsak számol, hanem irányt mutat” – hangzott el a rendezvényen.
Már csak néhány csövet kell összehegeszteni ahhoz, hogy átirányíthassák a vezetékekbe a Korond-patakot, ideiglenesen elterelve azt a beszakadt parajdi sóbányától. Kiderült az is, hogy a patak vize sajnos a bánya feletti részen is sós.
Ünnepélyes bokrétaavatóval hívták fel a figyelmet Abásfalván arra a különleges közösségi projektre, amely nemcsak építészeti, hanem kulturális és közösségformáló jelentőséggel is bír.
A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.
szóljon hozzá!