A november közepéig tartó procedúra során a helyi önkormányzat által fenntartott öt intézet menedzsereinek elmúlt évi tevékenysége kerül nagyító alá. Az ötből négy kultúrigazgató munkaszerződése is lejár hamarosan, így az elkövetkező hónapokban az is kiderül: ki megy, és ki marad.
2012. október 17., 18:192012. október 17., 18:19
2012. október 17., 18:422012. október 17., 18:42
Székelyudvarhely önkormányzati képviselő-testülete szeptemberi ülésén fogadta el azt a határozatot, mely szerint idéntől a hatályos jogszabályok értelmében évente kiértékelik az alárendelt kulturális intézmények, a Művelődési Ház, a Tomcsa Sándor Színház, az Udvarhely Táncműhely, a Haáz Rezső Múzeum és a Városi Könyvtár igazgatóinak tevékenységét. Az említett intézetvezetők szerződéses viszonyban állnak a fenntartóval, ennek hosszát háromtól öt évig terjedően a városvezetőség határozza meg. Így tehát Miklós Zoltán múzeumigazgatót kivéve (aki körülbelül két esztendeje négy évre szóló szerződést kötött a fenntartóval), négy intézetvezető mandátuma is lejár idén, tevékenységük kiértékelése után év végéig derül ki, hogy ki tarthatja meg az állását.
„Tudtommal márciusban jár le a szerződésem, a hivatali értesítő szerint viszont decemberben. Így tehát október 22-éig részletes beszámolót kell készítenem az Udvarhely Táncműhely elmúlt három évi tevékenységéről” – mondta el Miklós Levente, a táncműhely igazgatója. A szeptemberi ülésen a városatyák háromtagú (két kulturális szakemberből és a helyi önkormányzat egy képviselőjéből álló) bizottságokat jelöltek ki, melyek a kiértékelést végzik majd. A procedúra második lépése, hogy az intézetvezetők személyesen is beszámolnak a bizottságoknak, az értékelések eredményei november 9-ére várhatók, ezután 15-éig fellebbezhetnek az érintettek. „Úgy érzem, tisztességgel végeztük a munkánkat, sikeres ez az út, amin a Táncműhely az elmúlt hét évben elindult, érdemes lenne folytatni” – tette hozzá Miklós Levente.
Elekes Gyula munkaszerződése decemberben jár le, a Művelődési Ház igazgatója egyelőre nem tudja, vállalna-e újabb mandátumot. „Jónak látom azt, amit az elmúlt három évben sikerült véghez vinni a Művelődési Háznál, de a folytatás már a fenntartó döntése. Majdnem közhellyé zsugorodott már a kifejezés, hogy legjobb erőnk és tudásunk szerint végeztük munkánkat, de lehet, hogy ez nem elég” – jegyezte meg Elekes.
„Egy tisztességes megmérettetés csak ösztönzi az embert. Úgy érzem, még sok kiaknázatlan ötlet, lehetőség van, amit ezzel a társulattal meg lehetne valósítani, ezért még pár év bennem van” – véli Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója. Az intézetvezető szerint a politikai nem, de a gazdasági helyzet befolyásolta a színház működését, viszont sikerült megbirkózni a nehézségekkel, sőt fejlődni is tudott az intézet. „Számomra az intézet jövőjének biztosítása a legfontosabb. Én bízom abban, hogy a városvezetésnek is ez a fontosabb, mint egyes egyéni ambíciók. Közös jóakarattal sok mindent meg lehet oldani...” – tette hozzá Nagy Pál. Egyébként a színházigazgató szerint az elmúlt három évet nem lehet az azt megelőző időszaktól külön értékelni, hisz a színház fejlődése csak így rajzolódik ki. „A kezdetekkor sok álom volt, ezek egy része egyelőre a jelen pénzügyi körülmények között, ilyen kis létszámú társulattal kivitelezhetetlen, más része pedig megvalósult. A legfontosabb és egyben a legnehezebb cél az volt, hogy az előadások műfajilag megfeleljenek mind a nézőknek, mind a szakmának” – summázott az intézetvezető, aki folyamatos problémamegoldásnak látja az igazgatói beosztást.
Szabó Károly több mint hat éve a Városi Könyvtár munkatársa, jövőtől azonban már nem vállalja az intézet vezetésének feladatát. „Ilyen körülmények között nem folytatom, hisz szerintem ide most már egy olyan menedzser kellene, aki tudja, hogyan kell nagy pénzeket behozni. Én inkább kulturális szakembernek tartom magam, nem vagyok sem annyira jó diplomata, sem annyira jó gazdasági szakember, hogy ezt jól tudjam csinálni” – indokolta döntését. A téka igazgatója szerint nem volt rózsás az elmúlt három éve, viszont a nehézségek ellenére, főként külföldi forrásokból, a könyvállományt is sikerült bővíteni, és rendezvények szempontjából sem volt hiány. „Gyakorlatilag a három év alatt a túlélésre voltunk berendezkedve, de azt hiszem, nem vagyok elfogult, ha azt mondom, hogy a könyvtár nem volt gyengébb, mint korábban” – mondta Szabó Károly, aki „ha ki nem utálják”, művelődésszervezőként továbbra is maradna a könyvtár munkatársa. „A volt könyvelőnk elment nyugdíjba, így a közeljövőben mindenképp szükségünk lesz egy gazdasági szakemberre, tehát ez már tényleg szervezés kérdése, hogy a fenntartó ezt a helyzetet milyen formában oldja meg” – jegyezte meg végül.
A kiértékelés végeztével a fenntartó meghosszabbítja azon kulturális menedzserek szerződését, akik kilences fölötti minősítést értek el, amennyiben az elért jegy alacsonyabb, versenyvizsgát írnak ki.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!