
Fotó: Veres Nándor
Hat osztálytól búcsúzott május 30-án, szerdán délelőtt a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola. A jókívánságok mellett a végzősök sok jó tanácsot is kaptak útravalóul.
2012. május 30., 17:132012. május 30., 17:13
Ferenc Csaba, a szakközépiskola igazgatója köszöntötte a városi sportcsarnokban felsorakozott 139 tizenkettedik osztályos diákot, a tanintézmény pedagógusait és a vendégeket. „Hamarosan menthetetlenül és végleg felnőtté kell válni, amikor már a legnagyobb gond nem az lesz, hogy legalább átmenő jegyre meg kell írnotok egy matematikadolgozatot” – szólt a diákokhoz az intézményvezető, majd megköszönte a pedagógusok kitartó munkáját. Az ünnepségen Bunta Levente is felszólalt, a városvezető „a kenyér és só mellé útravalóul csomagolta”, hogy szerinte a legfontosabb az életben a boldogság. „A jól elvégzett munka öröménél nincsen jobb az életben. Azt meg ne feledjétek, hogy az iskola számon tart és a város visszavár” – tette hozzá.
A kicsengetési rendezvény meghívottja volt Kedei Mózes unitárius lelkész is, ki ünnepi beszédében elmondta: „Isten mindeni életében elrejt egy óriást, a mi dolgunk, hogy ezt kiszabadítsuk és felneveljük.” Az eseményen Tordai Árpád nyugalmazott pedagógus, Hargita megyei tanácsos is részt vett. „Az ember annyi, amennyi és amilyen információkat be tud fogadni, viszont ezeket szelektálni kell. Tűzzetek ki célokat, legyenek álmaitok!” – hangsúlyozta a megyei elöljáró.
Folytatásként László Krisztina XII. A. osztályos diák népdalt énekelt, majd a végzősök nevében Nagy Ildikó és Jére Orsolya búcsúztak iskolájuktól, tanáraiktól. A továbbiakban a XI. osztályos képviseletében Magyari Éva és Dobai Kinga köszöntek el iskolatársaiktól. A kicsengetési ünnepségek hagyományához híven a leköszönő évfolyam a XI. osztályosoknak nyújtotta át a Tudás Kulcsát, majd a végzős évfolyam első tanulója, Dénes Rita szalagot helyezett el az iskola zászlaján. Az ünnepség a tanulásban, kulturális-, szervezési- és sporttevékenységekben jól teljesítő végzős diákok díjazásával zárult.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!