
Fotó: Thomas Campean
Átverés, megfutamodás, méltatlanul birtokolt elnöki titulus – címszavak abból a visszhangból, melyet Bunta Levente előválasztással kapcsolatos visszalépése gerjesztett. Az Udvarhelyi Híradó párttársakat, politológust, ellenzékieket reagáltatott.
2016. február 17., 10:102016. február 17., 10:10
2016. február 17., 10:162016. február 17., 10:16
Nem indul jelöltként az RMDSZ polgármesteri előválasztásán – közölte kedden Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester, a szövetség városi szervezetének elnöke. Lássuk, ki hogyan értelmezi a polgármester döntését.
Bíró Barna Botond: várható volt
Az RMDSZ széki szervezetének ügyvezető elnöke úgy gondolja, hogy beigazolódott korábbi állításuk, miszerint Bunta Levente fél a megmérettetéstől, azért próbálta hetente változtatni a szabályokat. „Most már látható, hogy mindent előre megfontolva tett. Egyébként várható volt, hogy ez lesz a vége” – fogalmazott. Szerinte Bunta lépése azt jelenti, hogy egyáltalán nem szeretne megméretkezni a polgármesteri címért, vagy ha mégis, akkor azt nem az RMDSZ színeiben teszi. Bíró elmondta, a szövetség udvarhelyi szervezetének tagjaiban is felmerült, hogy Bunta nem érdemli meg az elnöki tisztséget.
Kovács Péter: Bunta nem méltó az elnöki tisztségre
„Szomorú vagyok, hiszen egy olyan politikus, aki 26 éve az RMDSZ különböző szintjein vezető tisztségeket töltött be, egyik napról a másikra azt mondja a saját szervezetére, hogy az neki nem kell, sőt, az egész városnak nem kell. Ez azt jelenti, hogy 26 éven keresztül átverte az RMDSZ-t, átverte a helyi közösséget és most kimutatta a foga fehérjét. Ez azt jelenti, hogy csak a saját érdekeit követte, eszközként használva az RMDSZ-t” – reagált Bunta közleményére Kovács Péter, a szövetség ügyvezető elnöke. Kijelentette, ha az érdekképviselet udvarhelyi szervezetének elnökeként úgy gondolja, hogy a településnek nincs szüksége az RMDSZ-re, akkor nem méltó az említett tisztségre.
Kovács abban bízik, hogy Bunta mihamarabb beadja a felmondását. „Ha hátat fordított az RMDSZ-nek, akkor ezt formailag is tegye meg, másképp nehezen tudom elképzelni, hogy a szervezet tovább tűri, hogy ott maradjon a tisztségében” – fogalmazott.
Noha még nem született konkrét döntés a tervezett előválasztással kapcsolatban – amelyre csak Arros Orsolya jelentkezett –, Kovács úgy gondolja, hogy okafogyottá vált a megszervezése. „A Szövetségi Állandó Tanács feladata a polgármesterjelöltek megerősítése. Mivel egy jelölt van, ezt a döntést a lehető leghamarabb meg kell hozni” – hangsúlyozta az ügyvezető elnök.
Illyés Gergely politológus: szokatlan lépés egy polgármestertől
Jelenleg feltételezésekkel van tele Székelyudvarhely, így lehetetlen megjósolni azt, hogy ki milyen esélyekkel indulhat a polgármesteri címért a június 5-i helyhatósági választásokon – nyilatkozta lapunknak Illyés Gergely udvarhelyi politológus. „Esélyekről leghamarabb akkor lehet beszélni, amikor április 26-án az érintettek leteszik a jelöltséghez szükséges dokumentációt” – jelentette ki. Beszédesnek tartotta viszont, hogy Bunta Levente nem szeretne indulni az RMDSZ-es előválasztáson, szerinte a polgármester úgy érezheti, elbukna a megmérettetésen. „Ha elveszítené az előválasztást, akkor már sokkal nehezebb lenne elindulni függetlenként, illetve a további politikai lépéseit is ellehetetlenítené. Egy ilyen nem kívánt helyzet elől próbálhat menekülni” – mondta Illyés. Hozzátette, ez elég szokatlan lépésnek számít egy tisztségben lévő polgármester esetében.
Arros Orsolya versenyt szeretett volna
Arros Orsolya RMDSZ-es előválasztásra benevezett jelölt úgy gondolja, hogy Bunta Levente fél a megmérettetéstől. „Sajnálom, hogy így döntött, mert én szeretem a versenyt” – tette hozzá.
Gálfi Árpád megfutamodásról beszél
Gálfi Árpád, a Magyar Polgári Párt udvarhelyi szervezetének elnöke nem szeretett volna esélylatolgatásba bocsátkozni a nemzeti oldal jelöltjét illetően. Bunta visszavonulását megfutamodásként értékelte.
Jakab Attila: nőtt a nemzeti oldal jelöltjének esélye
Jakab Attila, az Erdélyi Magyar Néppárt Hargita megyei elnöke úgy látja, a történtek után nőttek a nemzeti oldal jelöltjének az esélyei, hiszen a lakosság számára is kiderült, hogyan működik az RMDSZ.
Függetlenség?
Az Udvarhelyi Híradó ugyanakkor meg szerette volna kérdezni Bunta Leventét is, hogy megtudjuk, független polgármesterjelöltként részt vesz-e a helyhatósági választáson, ám nem reagált a telefonhívásra.
Kommentelők
A bejelentést követőn Bunta Levente kapott hideget és meleget egyaránt a Székelyhon hozzászólóitól, a kommentfolyam azonban korántsem ért véget.
Az áramszolgáltatótól kapott tájékoztatás szerint nyolc Hargita megyei településen összesen 19 transzformátorállomás maradt áramellátás nélkül szombat este.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
szóljon hozzá!