
Fotó: Simon Eszter
Több mint 120 vásáros és kiállító, ezenkívül számos rendezvény várja csütörtöktől vasárnapig a székelyudvarhelyi sportcsarnokhoz látogatókat a Príma Press Kft., az Arkum Alapítvány és az udvarhelyi polgármesteri hivatal által megszervezett 23. Őszi Vásár alkalmából. A minifocipályán egész hétvégén változatos programok váltják egymást.
2015. szeptember 30., 18:592015. szeptember 30., 18:59
2015. szeptember 30., 19:022015. szeptember 30., 19:02
A szervezők főként erdélyi kiállítókat és fellépőket hívtak meg Udvarhelyre, az október 1–4. között zajló 23. Őszi Vásárra – derült ki a szerdán délben megtartott sajtótájékoztatón, melyen Orosz-Pál Levente főszervező, Bálint Attila, a helyi polgármesteri hivatal képviselője, illetve Incze Csongor, Hargita Megye Tanácsának alelnöke számolt be a részletekről. A térség legrangosabb gazdasági rendezvényének nevezték a nagy múltú, László János helyi vállalkozó kezdeményezésére létrejött Őszi Vásárt, amelyet mind a városi, mind a megyei elöljárók támogatásra érdemesnek tartanak. A szervezők örömére a tavalyi rendezvény után Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese idén is vállalta a fővédnöki tisztséget.
A négynapos vásár fő programja, a 23. Székelyudvarhelyi Nemzetközi Kiállítás és Vásár csütörtökön délelőtt tizenegy órakor nyílik meg a városi sportcsarnok előtt. Az épületben és környékén zajló kiállításon egész hétvégén a legkülönfélébb termékeket, szolgáltatásokat vonultatják fel, akárcsak az előző években. A kiállító autókereskedők jóvoltából a látogatók szemügyre vehetik a hibrid és elektromos autókat, az újonnan dívó hobbi, az airsoft játék kedvelőinek pedig alkalmuk nyílik a legkorszerűbb készülékek kipróbálására – ismertette Orosz-Pál Levente. Csütörtök délután Hargita, Kovászna és Maros megye elöljárói a városok vezetőségeinek képviselőivel zárt körű konferenciát tartanak a térség gazdasági fellendítése, hatékonyabb együttműködés kialakítása céljából.
Péntek délben startol a 6. Székely Termékek Fesztiválja a városi minifocipályán, ahol közel félszáz helyi termelő várja majd a vásárlókat. Ugyanitt délután háromkor megnyitja kapuit a 12. Borfesztivál, amely vasárnap estig széles választékot kínál majd az erdélyi és magyarországi pincészetek legjobb nedűiből. Egyúttal megkezdődik a kulturális programkavalkád is, melynek során számos udvarhelyszéki népi és moderntánc-csoport, kórus, valamint színjátszó csapat mutatkozik be. Esténként is érdemes a minifocipályára látogatni: pénteken 19 órától Dancs Annamari és Kerényi Miklós operettslágerekkel, később pedig Kristóf Katalin és Milán Neoton-összeállítással örvendezteti meg az érdeklődőket. Szombaton a Minestrone Band zöldségzenekar előadásán, illetve a népszerű Bagossy Brothers Company koncertjén vehetnek részt az érdeklődők. A szombati napot, a Príma Rádió születésnapját a hatodik mesemondóverseny, illetve az interaktív, szabadtéri Humóra teszi igazán különlegessé. Vasárnap délben megkezdődik az Udvarhelyszéki Fúvóstalálkozó, a könnyebb műfajok kedvelői később Vidovenyecz Edina színművész musical-előadását hallgathatják meg. A vásár vasárnap délután hat órakor zárul.
A rendezvényre a főtámogató megyei tanács alintézményeivel közreműködve külön standdal készül: hőkamera-bemutatóval és különféle kulturális programokkal, egyebek közt „hangszersimogatással” várják a látogatókat. Ezenkívül állásbörzére is várják a fiatalokat: a helyszínen a megyei önkormányzatnál meghirdetett állásokra lehet jelentkezni, ám másféle munkát keresők is leadhatják a standnál önéletrajzukat, ezeket majd a megyei tanács illetékesei elküldik cégeknek – fejtette ki Incze Csongor megyei alelnök.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!