Kevesebben kértek fűtéstámogatást, mint egy éve

A fűtésszezon első hónapjában mintegy húsz százalékkal kevesebben kértek fűtéspótlékot Székelyudvarhelyen, mint egy évvel ezelőtt. Az ok leggyakrabban az, hogy jövedelemnövekedés, valamint gépkocsijuk miatt kiestek a jogosultak köréből a potenciális igénylők.

Széchely István

2014. december 08., 19:012014. december 08., 19:01

2014. december 08., 19:042014. december 08., 19:04

A 2014–2015-ös fűtésszezon novemberi kezdete óta eltelt valamivel több mint egy hónap alatt összesen 1416 fűtéstámogatási kérelmet iktattak a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalban. Mint azt Fülpesi Gyulától, a városháza szociális osztályának vezetőjétől megtudtuk, idén is a gázzal fűtők kérték legnagyobb számban a támogatást, összesen 523-an, második helyen a távfűtést használók állnak, közülük 451-en igényeltek fűtéspótlékot, a fával fűtők köréből pedig 394 háztulajdonos kért pótlékot mostanáig. Két éve az elektromos árammal működő fűtésrendszert használók is kérhetik a pótlékot, de mivel viszonylag kevesen működtetnek hasonló rendszereket, támogatást is ők kértek legkevesebben, mindössze tizenöten.

A múlt évi adatokhoz képest mintegy húsz százalékkal csökkent a fűtéspótlékot igénylők száma Székelyudvarhelyen, nagyjából arányosan minden kategória esetében. Fülpesi Gyula elmondta, a csökkenés oka legtöbb esetben valószínűleg az, hogy az elmúlt években valamelyest nőtt a minimálbér és emiatt a korábbi igénylők egy része kiesett a jogosultak köréből. Ugyanakkor voltak olyanok is, akik azért nem kaphattak fűtéspótlékot, mert autójuk tíz évnél fiatalabb, vagy egynél több gépkocsival rendelkeznek – mondta el Fülpesi Gyula.

A fűtésszezon kezdete óta 33 fűtéspótlékkérést utasított el a polgármesteri hivatal, ezek egy része hiányos volt, másik részükben az igénylők olyan javakat – többnyire gépkocsit – birtokoltak, ami miatt nem kaphattak támogatást.

Fűtéspótlék-igénylésekkel kapcsolatban Fülpesi Gyula elmondta, tavaszig várhatóan legfeljebb kétszázzal nő a kérések száma Székelyudvarhelyen, hiszen a potenciális kérelmezők többsége már a szezon elejétől kéri a támogatást.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés