Kétéves ingyenes képzést hirdet a székelykeresztúri Erdélyi Ifjúsági Egyesület civil szervezetek munkatársainak, melynek során havi rendszerességgel tartanának felkészítőket az uniós pályázati lehetőségekről a városban.
2013. december 09., 20:032013. december 09., 20:03
2013. december 09., 20:472013. december 09., 20:47
A képzés a Grundtvig-program része, mely egyszerre öt országban – Lett-, Finn- és Olaszországban, valamint Romániában és Portugáliában – zajlik. „A programot elsősorban a keresztúri és környékbeli alapítványok, egyesületek számára hirdettük meg, az első találkozó december 14-én lesz a Szabadság tér 1 szám alatti irodánkban. Egy-egy civil szervezet részéről maximum két ember jelentkezhet a havonta egyszer tartandó felkészítőkre” – adta tudtunkra Nagy Attila, az Erdélyi Ifjúsági Egyesület elnöke.
Érdeklődésünkre elmondta, céljuk az, hogy bemutassák az Európai Unió által felkínált pályázati lehetőségeket, és azok módszereit, valamint a kommunikációs stratégiákat. „Az első találkozón felmérjük a keresztúri és környékbeli egyesületek igényeit, és attól függően, hogy melyik milyen területen tevékenykedik, állítjuk össze a tananyagot” – fejtette ki az elnök.
A program 2015 októberéig tart, a tervek szerint jövő év májusában az öt ország „tanoncai” Keresztúron találkoznak, majd ezután a helybéliek utaznak Lettországba tapasztalatot cserélni. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak december 14-én, szombaton az Állomás utca és a Szabadság tér találkozásánál lévő székházba.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!