
Fotó: Thomas Campean
Székelyudvarhelyen az előző évekhez hasonló mértékű az adófizetési kedv, a helyi adók kedvezményes törlesztésére megszabott határidő előtt három héttel. A városháza pénztárában kedden már sorok voltak, sokan azt hitték, 15-én jár le a határidő.
2015. március 10., 19:002015. március 10., 19:00
A székelyudvarhelyi városházán nem készült még pontos összesítés arról, hogy év eleje óta mennyien fizették be kedvezményesen a 2015-ös helyi adókat és illetékeket, de a polgármesteri hivatal adóosztályáról kapott információk alapján Bálint Attila, a városháza sajtófelelőse elmondta, nagyjából ugyanannyian, mint az előző években. Év elejétől március végéig tízszázalékos adókedvezményben részesülnek azok, akik befizetik az épület-, telek- és gépkocsiadót, illetve más adónemeket, ezt elég sokan ki is használták a városban. E tekintetben év elején volt egy adófizetési hullám, majd egy enyhébb időszak után most egy újabb hullám csúcsosodik, ennek részben az is oka, hogy sokan azt hitték, a kedvezményes adótörlesztés határideje március 15-én jár le – tudtuk meg a városháza sajtófelelősétől.
A városházán található pénztárban hétfőtől csütörtökig 8–14.30, pénteken 8–12 óra között fogadják az ügyfeleket, a hivatal Bethlen-negyedi, Kisköved utcai pénztárában pedig kedden és csütörtökön 8–12 óra között lehet befizetni az adókat és illetékeket. Internetes adóátutalásra is van lehetőség, ezt a központosított adófizetési honlapon lehet megtenni. A honlapra való bejelentkezéshez szükséges kódot a városháza pénztárában egy egyszerű igénylési lap kitöltése után azonnal megkapják az ügyfelek, az internetes adóátutalással kapcsolatos útmutató pedig a városháza honlapján található.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!