
Kecset legidősebb lakója, Tamás Zsuzsanna századik születésnapját ünnepelte kedden – majd ötvenen köszöntötték. Hogy mi a hosszú élet titka, nem árulta el, az viszont biztos, erős akarata nélkül nem tudta volna ezt a száz évet leélni. Születésnapja alkalmából Farkaslaka község vezetői, Kecset falufelelőse, családtagok, szomszédok köszöntötték.
2016. április 19., 20:022016. április 19., 20:02
2016. április 20., 10:552016. április 20., 10:55
Az ünnepeltnek – akit mindenki Zsuzsika nannyónak hív – öt gyereke, tizenkét unokája, tizenhat dédunokája és nyolc ükunokája van. Árván nőtt fel, édesapja még kiskorában elhunyt, édesanyját tizenhárom éves korában veszítette el, így a tizenhét éves Bak Zsuzsanna egy nála huszonhat évvel idősebb férfihez ment feleségül. Öt gyerekük született, Ilona, Erzsébet, Irén, István és János. „Elég nehéz időkben születtünk” – fogalmazott János fia. Hosszú élete során nevelte gyermekeit, unokáit, már fiatalon foglalkozott a gazdasággal, hiszen férje a háború után már nem örvendett jó egészségnek.
Gyermekei, unokái megosztották, Zsuzsika nannyó hihetetlenül erős asszony, makacs és akaratos, aki mindig ragaszkodott az általa megteremtett értékekhez. „Szó sem lehetett arról, hogy őt máshol gondozzák, mint a saját házában” – fogalmazott Hajnal unokája. Talán hosszú életének titka is ez a ragaszkodás az általa megteremtett környezethez.
Amikor arról faggattuk Zsuzsika nannyót, hogy milyen életet élt, viccesen annyit mondott, „nem lehet elbeszélni, annyi minden történt, még ha száz évet élnék se”.
„Hiába tudok sok mindent, mert van, amikor eszembe jut, s van, amikor nem” – válaszolta az élet dolgaival kapcsolatban. Tanácsa, hogy „nyugodjunk bele abba, amiben vagyunk, mert ha nem, akkor hamar vége lehet”.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!