
Fotó: Pál Árpád
Elözönlötték a gyermekek a szerdán Székelyudvarhelyen átadott sétatéri játszóteret. A két hétre lezárt és gyermeknap alkalmából átadott játszótéren csak a nagy csúszda a régi, a hintákat, lipinkákat, mászókákat újakra cserélték. A felújítás költsége ötvenezer lej volt.
2016. június 01., 19:452016. június 01., 19:45
Nem csak átadásról szólt a gyermeknap, a minifocipályán kézműves foglalkozások, ügyességi játékok, arcfestés, bűvészmutatványok, bábszínház, aerobik-, zumba- és moderntánc-előadások, valamint koncertek várták az ünnepelteket. Nagy sikert arattak a kiállított munkagépek is a minifocipálya mellett, illetve délután öt órától a Kaláka együttes is szépszámú közönség előtt koncertezett.
A hagyományosnak számító udvarhelyszéki ikertalálkozót is sikerült megtartani tizenhét ikerpárral. A legifjabb pár még nem töltötte be az egy évet, a legidősebb pedig tizenkét esztendős – tudtuk meg Kassai Pétertől, a polgármesteri hivatal kulturális tanácsadójától. A találkozón csoportképet is készítettek, és minden részvevő a fotót tartalmazó emléklapot kap majd ajándékba. A korábbi évekhez hasonlóan idén is kisorsoltak egy tortát, melyet a nyertes a többi ikerpárral közösen fogyasztott el.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!