Fotó: Thomas Campean
Jövő csütörtökig lehet jelentkezni a székelyudvarhelyi Artera Alapítvány által felnőtteknek meghirdetett kalákakörre. A képzések, melyek során bútorfestést, hímzést, gyöngyfűzést és nemezelést lehet tanulni, teljesen ingyenesek.
2013. szeptember 05., 17:512013. szeptember 05., 17:51
2013. szeptember 05., 18:012013. szeptember 05., 18:01
Kezdőket és haladókat egyaránt szívesen várnak a gyöngyfűző (szerda), bútorfestő (csütörtök), hímző (péntek) és nemezelő (szombat) foglalkozásokra – tudtuk meg Lőrincz Zsuzsánnától, az Artera Alapítvány elnökétől. „Minden héten e program szerint találkozunk a részvevőkkel. Az első kör rendszerint december 15-én véget ér, majd január közepén még egy kört indítunk, ami majd május közepéig tart” – mondta az elnök, hozzátéve: rendszerint külföldi szakembereket is meghívnak, akik maguk is sokat tanulnak a „diákoktól”.
„Célunk az, hogy visszahozzuk a régi kalákák hangulatát, hogy együtt legyünk és érezzük jól magunkat ezeken az alkalmakon” – summázott az alapítvány elnöke. A kalákakörre a 0749-219888-as telefonszámon, az office@artera.ro e-mail címen, illetve a székelyudvarhelyi Artera Míves Házban (Kornis Ferenc utca u. 8. szám) lehet jelentkezni.
Javítási munkálatok miatt fog szünetelni az áramszolgáltatás kedden reggel kilenc és délután öt óra között több Betfalván lévő háztartásnál – közli a székelykeresztúri polgármesteri hivatal.
Négyszázhetven középiskolás vesz részt a 31. Székelyudvarhelyi Diáknapokon, amelyet május 5. és 11. között tartanak Székelyudvarhelyen. Az idei rendezvény számos újdonsággal, mesevilágot idéző tematikával és sokszínű programmal várja a fiatalokat.
A Black Comedy borzasztóan vicces, ugyanakkor helyenként igencsak elgondolkodtató előadás, amely egy zseniális színházi ötletre épül – hangzott el a Tomcsa Sándor Színházban tartott sajtótájékoztatón.
Székelyudvarhelyen jártunk a szavazókörzetekben, ahol csendes, nyugodt légkörben zajlott a voksolás. Bár nagy tömegeket nem tapasztaltunk, folyamatosan érkeztek az emberek, 1-2 fő mindig volt a szavazóhelyiségekben, váltották egymást a fülkéknél.
A székelyudvarhelyi zsidóság elhurcolásának 81. évfordulóján, május 3-án Fecső Zoltán dokumentumfilmes tematikus sétával emlékezett a városból eltűnt közösségre, kiemelve a gyűlöletkeltés veszélyeit.
Teljesen átalakul Székelyudvarhely történelmi belvárosának egyik kis utcája, a Székely Támadt-vár közvetlen szomszédságában. A Tó utca modernizálása nemcsak látványos változásokat hoz, új lehetőségeket is teremthet a helyi vállalkozók számára.
Egy sérültet szállított kórházba a mentő, miután két autó összeütközött pénteken délután a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza határában – tudtuk meg a szentegyházi tűzoltóktól.
Kultúrotthonokon, iskolákon, a községházán és más középületeken helyezhetnek el napelemeket az elkövetkező időszakban Galambfalva községben. Az 1,1 millió lej értékű projekt célja az energiaszámlák csökkentése.
Elkezdődött a régi iskolával egybeépített kultúrotthon felújítása a Bögöz községhez tartozó Székelymagyaroson. A terv az, hogy ismét a közösség találkozóhelyévé váljanak az ingatlanok.
Három utcarész egyirányúsításáról döntött a székelyudvarhelyi önkormányzat áprilisi soros ülésén; az a cél, hogy több parkolóhelyet alakítsanak ki. Mindemellett egy újabb 20 millió lejes hitelkeretet is jóváhagytak a tanácsosok.
szóljon hozzá!