
Fotó: Thomas Campean
Már áll ugyan, de csak jövő év végére készül el teljesen a székelyudvarhelyi városi stadion mellett épülő multifunkcionális sportterem. A létesítmény nemcsak a stadiont használó futballcsapatok és atlétikások számára készül, hisz itt lelne otthonra az udvarhelyi birkózócsapat is.
2014. december 09., 18:362014. december 09., 18:36
Az 1968–69 között épített városi stadion lelátóját 2012 októberében bontották le: az építményen legutóbb hét éve végeztek javításokat, azóta beomlott, balesetveszélyes volt. Az új sportlétesítmény tényleges megépítéséhez tavaly láttak hozzá. A modern kinézetű építmény terveit a House Design és az Euro K&D Kft. készítette, a kivitelező pedig a Viaduct Kft. A költséghatékonyság érdekében a régi lelátó bizonyos elemeit is felhasználták az építkezés során. A több mint 600 négyzetméteres alapterületű létesítményben 18 méter hosszú és 10 méter széles birkózótermet alakítanak ki, emellett több öltöző és zuhanyzó, valamint szauna is lesz benne.
A nyílászárók elhelyezése már megtörtént, így az épület kívülről késznek látszik ugyan, de a befejezésig még várni kell, tudtuk meg. „A munkálatok az ütemterv szerint haladnak, nincs késés. Mint az a kivitelezővel kötött szerződésben szerepel, a sportterem 2015 végére fog elkészülni” – tájékoztatott Bálint Attila, a polgármesteri hivatal sajtószóvivője. A munkálatokat folytatják, amíg az időjárás engedi, jelenleg például az épület belterében vakolnak.
A beruházás összköltsége 1 912 937 lej, melyet a város költségvetéséből finanszíroznak, azonban korábban arra vonatkozóan is volt ígéret, hogy Hargita Megye Tanácsa 2013–2014-ben évi 100–100 ezer lejjel támogatná a projektet. „Az elmúlt másfél évben a megígért összeg háromnegyedét, azaz 150 ezer lejt utalt ki a projektre a megyei önkormányzat” – tette hozzá a szóvivő.
A székelyudvarhelyi birkózócsapat edzéseit jelenleg egy, az önkormányzat jóvoltából a Septimiában bérelt teremben tartják, a versenyeket pedig rendszerint vidéken rendezik meg.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!