Jószomszédság szokás- és polgári joggal

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Volt idő – és helyenként ma is van –, amikor a szomszédok egymás között megegyeznek, hogy ki építi a telekhatárt elválasztó kerítést, ki tartja rendben a sáncot stb. Ez az úgynevezett jogszokás. Ma viszont már a polgárjogi törvénykönyv is szabályozza e kérdéseket. Így amikor a felek nem tudnak megegyezni, a bíróságon keresik igazukat.

Dávid Anna Júlia

2016. augusztus 26., 13:562016. augusztus 26., 13:56

A 83 éves Kovács Antal 1972-ben építette házát a székelyudvarhelyi Tamási Áron úton. Azt mondja, amióta az eszét tudja, mindig az volt érvényben, hogy a jobb felőli kerítés a gazdáé, a bal felőli a szomszédé. Az ő esete azért különleges, mert sarokház lévén igazodnia kellett a szomszédokhoz, így neki egy hosszabb frontkerítést és egy kisebb bal felőli részt kellett kialakítania. „A sarokrészek mindig is speciális helyzetben voltak” – tette hozzá. „Voltak olyan esetek is a környéken, hogy trehány volt a gazda, nem törődött a kerítéssel, vagy nem volt módja rá, hogy megcsinálja. Olyankor, ha a szomszéd nem tudta nézni, megcsináltatta, annak ellenére, hogy nem az ő kötelessége. Aztán volt, hogy nem tudtak megegyezni, s a törvényszékre mentek” – mesélte.

Az idők során az emberek, a kisközösségek kialakítottak olyan szokásokat, amelyeket később szinte törvényszerűen alkalmaztak, mint például a kerítések rendbetételére érvényes szokásjog. Vitás ügyeknél a törvény mindig felülírja ezeket. Ilyenkor általában szakértők véleményét kéri ki a bíróság, és annak alapján jár el – tájékoztatott a témával kapcsolatban egy székelyudvarhelyi jogász.

A témában viszont főként a határvonalak miatt fordultak bírósághoz az udvarhelyszékiek, és ilyenkor a szakértői vélemény szokott döntő lenni – mondta el lapunknak Ilyés Ibolya bírónő. Ugyancsak tőle tudjuk, hogy elenyésző a nem megfelelően kialakított látóablakok miatti konfliktus, ezeknél jóval több olyan ügyet tárgyalnak, amelyek a szennyvízelvezető árkok helytelen kialakításával, a területbejárás biztosításával, valamint birtokháborítással kapcsolatosak.

A házak kerítéseinek méretére településenként írnak ki szabályzatot, amit az általános (PUG) vagy a zonális rendezési terv (PUZ) határoz meg. Székelyudvarhelyen a polgármesteri hivataltól kapott információk szerint két épület közötti távolság nem lehet kisebb, mint a nagyobbik épület magassága. A kerítések legfeljebb kétméteresek lehetnek, ha valamelyik fél ennél nagyobbat szeretne, már egyedül kell vállalnia annak építési és karbantartási költségeit.

Építkezéskor előbb engedélyt kell kiváltani a polgármesteri hivataltól. Ehhez rendelkezni kell egy saját tulajdonú beépíthető telekkel, valamint egy urbanisztikai engedéllyel. Utóbbi kibocsátásához szükséges egy típusnyomtatvány kitöltése az urbanisztikai osztályon, egy tulajdont igazoló okirat, továbbá az illeték, ami a terület nagyságától függően növekszik. Az építési engedély kibocsátásához a kivitelezési tervet hivatásos tervezőnek kell elkészítenie. Nemcsak az urbanisztikai bizonylat követelményeinek, hanem más szakhatóságok elvárásainak is meg kell felelni. Székelyudvarhelyen tavalyelőtt 102, tavaly pedig 133 építkezési engedélyt adtak ki. Idén eddig 67-et hagytak jóvá. Mint a polgármesteri hivatal szóvivőjétől, Z. Nagy Istvántól megtudtuk, a legtöbb építési engedélyt a Csalóka, Cserehát, Szászok tábora, Kútmocsár és környéke, Lejtő, valamint Farcádi utcák felső felére kérték. Az új rendezési terv az elkövetkezőkben lehetővé teszi a Karédomb beépítését, a Széldomb folytatását, valamint a fent említett területek – kivéve a Lejtő és Farcádi utcát – keletre haladó kiterjesztését – tudtuk meg a városháza szóvivőjétől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 14., szerda

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”

A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.

Adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: „kevesebb úgysem lesz, de több még lehet”
Hirdetés
2026. január 12., hétfő

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán

Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.

Ittas sofőröket kaptak el a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán
2026. január 09., péntek

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják

Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.

Névvel várják a panaszokat, a név nélkülieket figyelmen kívül hagyják
2026. január 08., csütörtök

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház

Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.

Nagymértékű digitalizációban gondolkodik a Székelyudvarhelyi Városi Kórház
Hirdetés
2026. január 08., csütörtök

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk

Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.

Évtizedes történetté vált a nagyszabású útfelújítás Udvarhelyszéken, aminek még mindig csak az elején tartunk
2026. január 06., kedd

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében

Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.

Áramszünet Székelyvarság, Sikaszó és Libán térségében
2026. január 05., hétfő

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése

Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.

Székelyudvarhelyen is emlékezetes maradhat az idei adók befizetése
Hirdetés
2026. január 05., hétfő

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője

Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.

Elhunyt Kovács Ágnes nyugalmazott magyartanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője
2026. január 04., vasárnap

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen

Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.

Ezek voltak a legnépszerűbb és a legkülönlegesebb keresztnevek tavaly Székelyudvarhelyen
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.

Medvét láttak a Szejkén
Medvét láttak a Szejkén
2026. január 03., szombat

Medvét láttak a Szejkén

Hirdetés