
Fotó: Barabás Ákos
Idén újabb két iskola vezette be az uniformist Székelyudvarhelyen, az Orbán Balázs Általános Iskola és a Benedek Elek Pedagógiai Líceum. A szülők többsége mindkét tanintézetben egyetértett az egyenruha kötelezővé tételével, de utólag többen is elégedetlenkednek, főként az uniformisok ára miatt.
2016. szeptember 13., 12:522016. szeptember 13., 12:52
A szociálisan hátrányos helyzetű, alacsony keresetű vagy több iskolás korú gyermeket nevelő családok számára egyelőre nem dolgoztak ki alternatívát egyik iskolában sem. Az Orbán Balázs Általános Iskolában arra hívták fel az érintett szülők figyelmét, hogy a húszezer forintos tanszertámogatást az egyenruha megvásárlására is fordíthatják.
Megterhelőnek tartja az egyenruha megvásárlását egyszerre mindkét gyermeke számára egy általunk megkérdezett édesanya, akinek az Orbán Balázs Általános Iskolába járnak a gyerekei. Elmondta, egyetért az uniformis bevezetésével, mert így a szegényebb családok gyermekei is ugyanolyan ruhában járhatnak, mint a tehetősebb szülők csemetéi, és tetszenek is neki a kiválasztott ruhaminták, ám soknak tartja azt, hogy egy pólóért – amiből ráadásul nem is elég egyetlen darabot megvásárolni – negyven-negyvenöt lejt is elkérnek.
Az Orbán Balázs Általános Iskolában a szülőktől érkezett az egyenruha viselésre vonatkozó kezdeményezés. Több helyről is kértek árajánlatot, felvetődött az is, hogy Marosvásárhelyen készíttessék el az uniformisokat, ám mivel a szülők nehezen tudták volna onnan beszerezni a ruhadarabokat, úgy döntöttek, a városban legyen a kivitelező. A gyermekek választhattak a ruhák színét illetően. Az intézmény arról kapott visszajelzést a szülőktől, hogy hasznosnak tartják az egyenruha bevezetését, mert ez hosszú távon megtakarítást jelent számukra – tájékoztatott Gábos Anna, a tanintézet vezetője.
Az egyenpóló és -zakó viselése mindenkinek kötelező az Orbán Balázs Általános Iskolában, de a szoknya vagy nadrág helyett farmert is hordhatnak a diákok. Az árak mérettől függően változnak, egy póló ára 40–45 lej, a szoknya 60–65, a zakó 75–90, míg egy ruha 65 lej. Tanévkezdésre nem készültek el az egyenruhák, így novembertől vagy a második félévtől teszik kötelezővé azok viselését.
A Benedek Elek Pedagógiai Líceumban már több éve felvetődött az egyenruha bevezetésének kérdése, végül tavaly az uniformis mellett döntöttek. A diákok most kezdték el beszerezni a szetteket, melyek viselése október végétől lesz kötelező. Bálint Mihály, az iskola igazgatója lapunknak elmondta, hogy tanító- és tanárnőkből összeállt egy kisebb csoport, amely alternatívákat dolgozott ki a viseletre vonatkozóan, később pedig a diákok ezek közül választhattak. Azért tartja jónak az egyenruha bevezetését, mert az iskola arculatát is tükrözi az uniformis. A végzősöket nem kötelezik az uniformis beszerzésére, hiszen ők csak egy évet tudnák használni. A fiúknak ugyanakkor a nadrágot nem kötelező megvásárolniuk, más sötét nadrágot is hordhatnak. Két varrodától kértek ajánlatokat, és a kedvezőbb ár mellett döntöttek – tudtuk meg az igazgatótól. Az uniformis költségét illetően viszont csak egy diáktól kaptunk információkat: egy ing ára 70 lej, a szoknyáé ugyanennyi, míg a hozzá tartozó zakó 110 lejbe kerül.
Mindkét iskola vezetője elmondta, hogy a diákok büszkén viselik az uniformist, ami egységességével a diákok közti szociális különbségeket is áthidalja. A tanfelügyelőség álláspontja is ez.
Nincs országos rendelkezés az egyenruhaviselet szabályozására vonatkozóan, így támogatást sem adnak ezek megvásárlására. Az iskolák egyénileg dönthetnek az uniformis bevezetéséről, a szülők beleegyezése után – tudtuk meg Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelőtől. Szerinte a legtöbb diáknak tetszik az egyenruha, és az elmúlt évek alatt mindössze egy szülő jelezte elégedetlenségét a tanfelügyelőségnél. Görbe Péter szerint az is fontos, hogy az uniformis mellett döntő iskolák saját ruhát terveztessenek, hogy ne legyen mindenütt egyforma az egyenruha, ugyanakkor árban is legyen megfelelő.
Az általunk megkérdezett udvarhelyi diákoknak tetszik az egyenruha. A Tamási Áron Gimnázium egyik tizenkettedikes tanulója elmondta, az ing ugyan kicsit kényelmetlen, de három éve ugyanaz a szoknyája és zakója van, egyik sem nem ment tönkre.
Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.
Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.
Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.
Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.
Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.
Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.
Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.
Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.
Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.
Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.
szóljon hozzá!