Fotó: Mihály Csaba
Több mint félezer gyertyát gyújtottak meg a hetedik alkalommal megszervezett Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási rendezvényen péntek este a székelyudvarhelyi Dávid Ferenc téren.
2015. október 18., 20:152015. október 18., 20:15
Udvarhelyen 3121, Székelykeresztúron 792, Szentegyházán pedig 1591 lej gyűlt össze, amellyel nehéz körülmények között élő családoknak, magukra maradt időseknek szereznek örömet karácsony előtt a Gyulafehérvári Caritas helyi munkatársai. Adományokat továbbra is fogadnak, az aláírások gyűjtését is folytatják.
A Bethlen-negyedi helyszínen Leskó Barbara, a Caritas helyi munkatársa köszöntötte az évről évre visszatérőket és az első alkalommal jelen lévőket. Örömmel mondta el, hogy országszerte 54 településen gyúlnak ki egy időben a szolidaritás fényei.
Ugyanakkor kérte, hogy az Igen a szociális szolgáltatásokra elnevezésű projektjüket segítsék: a petíció aláírásával támogassák azt a beadványt, amelyet a román kormányhoz szándékoznak eljuttatni. Kérve, hogy 2020-ig évente 0,3 százalékkal növelje a szociális szolgáltatásokra szánt központi költségvetést a bruttó hazai termékből (GDP). Ezáltal fejlődhetnek a szociális szolgáltatások, új munkahelyek jöhetnek létre, és biztosítani tudnák a hátrányos helyzetű emberek számára a méltóságos életet. A gyertyákra, az egybegyűltekre, valamint azokra, akik testvéreik szolgálatában dolgoznak, illetve őket támogatják, Botár Gábor plébános esdett áldást.
Kegyes volt az időjárás, így már a kezdés perceiben sorban álltak a gyertyás asztaloknál az adományozni vágyók. Sok kisgyerek érkezett szüleivel, nagyszüleivel. Az összesítés után azt is megtudtuk, hogy a Gyulafehérvári Főegyházmegye településein több mint 3700 részvevője volt az akciónak, 1616-an írták alá a petíciót, és eddig összesen 33 292 lejt adományoztak.
Drágul az élet, megszűnnek mentességek: augusztustól új adók, emelkedő ÁFA és szigorodó szabályok sújtják a lakosságot Romániában. A vállalkozók mellett nyugdíjasok, kismamák és családok is komoly terhekkel szembesülnek.
Jelentős felújítás kezdődött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskolában: a munkálatok idejére a diákokat más iskolák fogadják be szeptembertől, az önkormányzat pedig saját forrásból is hozzájárul a költségekhez.
Különleges filmes hétvégével várják az érdeklődőket Székelyudvarhelyen a városi könyvtár előtti térre. Július 18–19-én dokumentumfilm-vetítéseket és közönségtalálkozókat tartanak, neves rendezők és televíziós szakemberek részvételével.
A vezetékek befogadó és kifolyó részénél újabb betonozási munkálatokra van szükség, így csak nagyjából két hét múlva terelhetik el a Korond patakot. Jó hír viszont, hogy megérkezett az első előzetes jelentés a földtani mérésekről.
Kápolnásfaluban és Székelyudvarhelyen két egymást követő napon lesz áramszünet karbantartási munkálatok miatt – közölte az Electrica áramszolgáltató.
A Romániai Könyvelők Napját ünnepelték Székelyudvarhelyen hétfőn. Az esemény középpontjában a szakma digitális jövője és emberi oldala állt: „a jövő könyvelője már nemcsak számol, hanem irányt mutat” – hangzott el a rendezvényen.
Már csak néhány csövet kell összehegeszteni ahhoz, hogy átirányíthassák a vezetékekbe a Korond-patakot, ideiglenesen elterelve azt a beszakadt parajdi sóbányától. Kiderült az is, hogy a patak vize sajnos a bánya feletti részen is sós.
Ünnepélyes bokrétaavatóval hívták fel a figyelmet Abásfalván arra a különleges közösségi projektre, amely nemcsak építészeti, hanem kulturális és közösségformáló jelentőséggel is bír.
A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
szóljon hozzá!