
Fotó: Veres Nándor
Több fogyasztó, főleg cégek jelezték az Aqua Nova Hargita Kft. vízszolgáltatónál az elmúlt hét folyamán, hogy Székelyudvarhely területén egy, a vízszolgáltató számára is ismeretlen vállalkozó cégük nevében belső hálózati mosatást vállalt, illetve több helyen azt állította, hogy ezt kötelező elvégezni.
2015. július 08., 22:012015. július 08., 22:01
Az Aqua Nova teljesen elhatárolódik az illető vállalkozó tevékenységétől, ugyanis a szolgáltató csak megrendelés alapján végez munkálatokat belső hálózatokon, szennyvízhálózati munkálatokra pedig nem adtak ki semmiféle megbízást külső cégeknek – hívja fel a fogyasztók figyelmét a vízszolgáltató vállalat, ugyanakkor arra kérnek, legyünk elővigyázatosak, kérjünk visszaigazolást a gyanús esetekben, illetve ha az Aqua Nova nevére hivatkozva belső hálózati mosatásra jelentkeznek, hívjuk a helyi rendőrséget a 0266–210210-es vagy a vízszolgáltatót a 0266–216028-as telefonszámon.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.
Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen
Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.
Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.
szóljon hozzá!