Járdát építenek Felsőboldogfalván

•  Fotó: Barabás Ákos

Fotó: Barabás Ákos

Járda kialakításán dolgoznak Felsőboldogfalván – a mostani munkálatok egy tavaly elindított projekt második részét képezik, melynek során biztonságossá szeretnék tenni a települést a gyalogosok számára.

Fülöp-Székely Botond

2015. július 09., 12:322015. július 09., 12:32

A főút mentén a két helységnévtábla között nagyjából másfél kilométer hosszan építenek térkővel kirakott járdát Felsőboldogfalván – számolt be portálunknak Németi Zoltán, a község alpolgármestere, hozzátéve, hogy a mostani járdaépítés tulajdonképpen tavalyi projektjük folytatása, hiszen az út egyik felén már a múlt évben elkészült a járda. Mint mondta, a munkálatokat nehezíti, hogy a házak néhol nagyon közel vannak az úthoz, de így is arra törekednek, hogy a lehető legegyenesebben haladjon a gyalogút, amelynek egy minimális lejtése lesz az esővíz-elvezetés érdekében. Noha nem része a projektnek, egyes szakaszokon a sáncokat is kitakarítják, megerősítik, továbbá ahol szükséges, akár támfalat is építenek. A két évre ütemezett beruházás összértéke közel 600 ezer lej, ám míg tavaly a megyei tanács is segített finanszírozásban, idén már teljes mértékben saját költségvetésből történik. A járdaépítést a tervek szerint nyár végéig befejezik. „A mostani építkezéssel párhuzamosan a tavaly átadott járdán keletkezett hibákat is ki fogják javítani” – emelte ki Németi, aki elmondta, a szerződés azt is magában foglalja, hogy a helyi telefonszolgáltató elköltöztet tizenkét faoszlopot, amely jelenleg az építkezés útjában van – addig nem térköveznek a kérdéses helyszíneken.

Elsősorban kényelmi, biztonsági és tisztasági szerepe van a járdának – sorolta az alpolgármester, aki az építkezés indoklásakor nem tartotta elhanyagolhatónak azt sem, hogy községközpontról van szó, ahová napjainkban is sokan költöznek. „Az autósok sokszor úgy hajtanak, mint az állatok. Ráadásul két különösen veszélyes kanyar is van a faluban, amelyek a projekt befejeztével biztonságosabbakká válnak a járókelők számára” – fogalmazott Németi, hozzátéve, hogy a tavalyi építkezésnek rögtön látszott a pozitív hozadéka, hiszen a szülők ki merték engedni gyerekeiket a házak elé játszani, így „tele volt biciklivel és rollerrel a járda”. Azért pedig, hogy az autósok ne parkoljanak a gyalogútra – amelyek súlya alatt megrongálódhat a járda –, néhol lánccal összekötött vascsöveket fognak elhelyezni.

Átjárókat szeretnének
Felsőboldogfalva vezetősége jelenleg azon igyekszik, hogy minél több átjáróval köthessék össze a főút két oldalán lévő gyalogutat. „Noha ez a megyei illetékesekre tartozik, ha az őszi iskolakezdésig nem lépnek, akkor ezt mi magunk fogjuk megoldani” – jelentette ki Németi Zoltán. Az elöljáró azt is elmondta, hogy a későbbiekben Bikafalván fognak járdát építeni, egy 300 méteres szakaszon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés