Jakab Attila és Kovács Imre az RMDSZ polgármesterjelöltjei Homoródszentmártonban és Máréfalván

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Előzetes regisztrációhoz kötött urnás előválasztást tartott vasárnap, március 13-án az RMDSZ Homoródszentmártonban és Máréfalván. Homoródszentmártonban Jakab Attilát, Máréfalván Kovács Imrét választották az RMDSZ polgármesterjelöltjének – tájékoztat közleményben az Udvarhelyszéki RMDSZ.

Székelyhon

2016. március 14., 14:272016. március 14., 14:27

Homoródszentmártonban a lakók összesen 12 szavazókörzetben voksolhattak, minden községhez tartozó faluban volt erre kijelölt hely. Máréfalván egyetlen szavazókörzetet jelöltek ki, a szavazatokat a művelődési házban lehetett leadni.

A szavazás mindkét községben szabályszerűen zajlott. Homoródszentmártonban az 1079 előzetesen regisztrált választóból 859 vett részt az előválasztáson, Máréfalván 921 regisztráltból 771-en járultak az urnák elé.

Az érvényesen leadott szavazatokból Homoródszentmártonban Jakab Attila 449-et, Kovács Imre pedig 384-et szerzett.

Máréfalván az önkormányzati képviselőjelöltek rangsorolásáról is döntöttek, ennek értelmében a helyi tanácsosjelöltek rangsora a következő: Simó Csaba, Bogos István, Mihálykó József, Csíki Csongor, Balázs Szabolcs, Pálfi József, Simon Béla, Pál Antal, Kovács László, Geréb Katalin, Pál Erika, Pálfi Árpád, Bálint Dezső, Olasz Béla.

Az RMDSZ Udvarhelyszéki Területi szervezete gratulál az előválasztáson résztvevőknek, Jakab Attila és Kovács Imre polgármesterjelölteknek, valamint Nágó Istvánnak, Olasz Erikának, Mihálykó Józsefnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván

Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván
2025. július 10., csütörtök

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói

A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói
2025. július 10., csütörtök

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást

Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást
2025. július 10., csütörtök

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen

Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat
2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon