Kezdetben kényelmetlen, sok utánajárást igényel a források felkutatása, de Udvarhelyen is megvalósítható a tudatos vásárlás, sőt életformává válhat. A témáról Miklós Levente székelyudvarhelyi könyvesbolt-tulajdonossal beszélgettünk, aki közel két évtizede gyakorolja a tudatos vásárlást. Tudatos fogyasztó mindenben: olvasásban, kultúrában, élelmiszerben, ruházatban és szolgáltatásokban is.
2016. április 01., 12:542016. április 01., 12:54
A tudatos vásárlás a minőség igénye, ugyanakkor odafigyelés környezetünkre. Miklós Levente már közel húsz éve odafigyel arra, hogy honnan szerzi be a mindennapi élethez szükséges termékeket. Elmondása szerint ez a tudatosság lényegében a családalapítással kezdődött, annak természetes velejárójaként, szinte észrevétlenül. Helyi termelőktől vásárol, mindig ugyanattól veszi a mézet, ugyanabban a borbélyműhelyben vágatja a haját. A hűség meghatározza kapcsolatát általában mindenhez, mindaddig, amíg nem élnek vissza bizalmával.
Az élelem terén a legfőbb beszerzési forrása a piac. Egy időben kertészkedett, és a palántát meg a vetőmagot a városi piacon vásárolta. A kertészkedéssel időközben felhagyott, de a piac megmaradt fő beszerzési pontnak, ahol a közvetlen bizalom meghatározza kapcsolatát az eladóval, hiszen már ismeri a termelő családját is, tudja, ki dolgozott a kertjében. Székelyudvarhelyi vagy a városhoz közeli termelőktől vásárol, kivétel a hús- és a tejtermékek egy része, de azokat is a lehető legközelebbi feldolgozóktól szerzi be. A zöldség és gyümölcs mellett évek óta ugyanattól veszi a mézet, a tojást, a kukoricalisztet és a háztáji szárnyast is, mindent a piacon. Családjával házi kenyeret esznek, számára jó érzés tudni, hogy ki dagasztotta azt. „Ebédkor tudom, hogy az elfogyasztott ételből mit kitől vettem, hiszen ott van benne a lelke” – mondja Miklós Levente. Néha bevásárlóközpontba is jár, kávét és déligyümölcsöket ő is ott vásárol, de azt veszi le a polcról, amin írja, hogy bio. Egyébként azt a terméket, amit nem tud a piacról beszerezni, lehetőség szerint kisboltokban, helyi viszonteladótól veszi meg, ilyenformán hozzájárul egy-két udvarhelyi család megélhetéséhez is.
Ha nem vagyunk biztosak a termék minőségében, vegyünk belőle egy darabot próbaként. Ezzel kiszűrhetjük a gyengébb minőségű terményt és szűkíthejük az eladók körét – osztja meg az általa gyakorolt beszerzési receptet. Elismeri, hogy mindez az elején sok utánajárást igényel, ami kezdetben kényelmetlen lehet, de később kialakul egyfajta kötöttség és igény: „ettől jobban tiszteled az ételt” – vallja. Több vacsoravendégük dicsérte az ételt, amit feltálaltak, hangot adva csodálkozásuknak, hogy mennyivel intenzívebbek, finomabbak az ízek, mint azoké az étkeké, melyekhez hozzászoktak. Ily módon hatott vendégei egy részének vásárlási kultúrájára.
Azt ajánlja, kezdjék egy-két termékkel, így érezni fogják az ízkülönbséget, aminek hatására lassan kialakul az igény a másra, a jobbra. Később majd természetesen jön a kíváncsiság, hogy bővítsék a termékek körét. Véleménye szerint sokan talán észre sem veszik, hogy már elkezdték a tudatos beszerzést: forrásvizet hoznak valahonnan, palántát vásárolnak a piacról. Ők már megtették az első lépést, csak folytatniuk kell.
„Nem olyan régen találkoztam egy 25 éves egyetemistával, aki nem tudta, melyik érik hamarabb, a barack vagy az eper, mert a bevásárlóközpontokban mindig minden megvásárolható” – magyarázta azzal kapcsolatban, hogy egészségünk szempontjából mennyire fontos, hogy a szezonnak megfelelő termékeket fogyasszunk. „Igaz, hogy már nem úgy van, mint száz évvel ezelőtt, amikor a lakosság igényeit a céhek elégítették ki, azonban most is van saját pékem, zöldségesem, borbélyom, szabóm stb.” – foglalta össze fogyasztói tudatosságának lényegét.
Az Eurotrans Alapítvány legközelebb Udvarhelyszéken nyújt ingyenes segítséget a magyar állampolgárság igényléséhez, beleértve a szükséges fordításokat is.
Közlekedési gondokat okoznak a kátyúk Székelyudvarhely Szejkefürdő felőli kijáratánál, az Orbán Balázs utcában. A félbehagyott munka miatt csaknem járhatatlanná vált az útszakasz, a városháza és a kivitelező viszont dolgoznak a megoldáson.
A jelentős emelések ellenére nem torpant meg az adófizetői kedv Székelyudvarhelyen: szerdán sorokban álltak az emberek a polgármesteri hivatal kasszái előtt. A többségnek az volt a legfontosabb, hogy legalább a tízszázalékos kedvezményt megkapják.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
szóljon hozzá!