Fotó: Lukácsi Lehel
Szilveszteri bohózatba illő esemény nézői lehettek mindazok, akik szombatra virradóra a Mokka előtti rendőrségi „akciónak” voltak szemtanúi. A rendőrségi művelet nagy erőkkel zajlott, több kék ruhás próbálta előállítani és autóba tuszkolni B. Bélát (ragadványnevén Cincirit), sikertelenül, hogy aztán kudarcukat elismerve visszaengedjék őt a Mokkába.
2015. december 28., 10:162015. december 28., 10:16
2015. december 28., 13:422015. december 28., 13:42
A Kőkereszt téren szemtanúk készítettek videofelvételt a több mint tízperces cirkuszról, hajnali fél négy körül. A hangzavart is rögzítő felvétel azt bizonyítja, hogy három autónyi rendőr sem képes ellátni feladatát, taps és füttyszó kíséretében hajtanak el a térről, ahol ilyen nevetségesen kudarcba fulladt a folyamatosan hangoskodó és fenyegetőző B. Béla előállítása.
Az eset előzménye az egyik érintett, B. Béla szerint az, hogy a Mokkában összeszólalkozott valakivel, akiről később kiderült, hogy civilben szórakozó, Farkaslakán szolgálatot teljesítő rendőr. B. Vladot megkerestük ugyan, de nem akart nyilatkozni.
Szemtanúk szerint a B. Béla által mondottakkal szemben ő tett többször hangos megjegyzést arra, hogy B. Vlad rendőr, s ő lökte meg könyékkel. Rendőrségi igazolvány lobogtatására nem volt szükség, hiszen B. Béla az elejétől fogva tudta, hogy szolgálaton kívüli rendőrrel kötekedik. A rendőr némi lökdösődés után távozott a Mokkából, s kint beszélgetett társával, a szintén rendőr S. C.-vel.
Az eseményektől függetlenül érkezett a Kőkereszt térre három autónyi rendőr, feltehetően más riasztás miatt, akiknek B. Vlad és társa elmesélte, mi történt a szórakozóhelyen. A kiérkezett rendőrök nem mentek be a Mokkába, hanem miután kikérdezték a hely tulajdonosát, a Mokka saját biztonsági alkalmazottaival kérették ki B. Bélát, és kezdetét vette a viccbe illő rendőri intézkedés.
B. Vlad és társa, S. C. autóval távoztak, ahogy a rendőri intézkedés elkezdődött B. Bélával szemben, aminek nemcsak a Mokkában történtek, hanem az ő kinti hangoskodása is oka lehetett.
Az ittas Bélát többször, többen lefogták, kétszer is sikerült autóba tuszkolniuk, de mindannyiszor kiugrott, miközben azt ordibálta: Mondjátok meg, mit csináltam? A rendőrök tehetetlenül, erőszakot nem alkalmazva végül felhagytak előállítási kísérletükkel, visszaengedték B. Bélát a Mokkába, és sietve elhajtottak a Kőkereszt térről, valósággal menekülve a 20-30 tapsoló és fújoló szemtanú elől.
B. Béla folytatást ígér, állítása szerint nem hagyja annyiban a történteket, panaszt kíván tenni B. Vlad ellen. Az érintett rendőr álláspontját nem ismerjük, rendőrségi eljárásról nem tudunk, és a rendőrség hivatalos álláspontja sem derült ki cikkünk publikálásáig.
Ünnepélyes bokrétaavatóval hívták fel a figyelmet Abásfalván arra a különleges közösségi projektre, amely nemcsak építészeti, hanem kulturális és közösségformáló jelentőséggel is bír.
A turisták közül többen érdeklődtek, hogy miért zavarosabb a víz a parajdi sós vizű strand medencéiben, amelyre meglehetősen pozitív választ kaptunk: a gyógyhatású termálvíz teszi opálosabbá a strand medencéit.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Az esőzések miatti kétnapos kényszerleállást követően pénteken újraindultak a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatok a beszakadt bányarésznél. Időközben ugyanakkor növekedett a bányában lévő víz szintje.
Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.
A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.
Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.
Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.
Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
szóljon hozzá!