
Fotó: Thomas Campean
Nem kell unatkozniuk a bicikliversenyek kedvelőinek, idén is megrendezik a már hagyományossá vált Ivó-völgye hegyi kerékpárversenyt.
2013. október 02., 15:512013. október 02., 15:51
2013. október 02., 17:122013. október 02., 17:12
Immár hatodik alkalommal rendezik meg a Zetelaka községhez tartozó Ivóban a hegyi kerékpárversenyt. Az október 5-én sorra kerülő biciklis erőpróbára a kicsiket és nagyokat egyaránt várják.. A szervezők remélik, hogy az időjárás is kedvezni fog a rendezvénynek. Tavaly több mint százan – családok, baráti társaságok – neveztek be az Ivó-völgye hegyi kerékpárversenyre.
Venyige István főszervező kérdésünkre elmondta, előző évekhez képest nem változik az útvonal – csak a 42 kilométeres szakaszon lehetséges némi módosulás. Egyébként három távra lehet benevezni: egy nyolc, egy huszonhat és egy 42 kilométeresre. Az elsőt amatőr kerékpárosoknak, családoknak, gyerekeknek ajánlják, a másodikat gyakorlott biciklisek, a kihívást kedvelők számára, míg a maratoni távot a profi versenyzőknek. Benevezési díj 15, 20, illetve 25 lej, annak függvényében, hogy melyik távon akarunk részt venni.
Ezért az összegért minden részvevő kap egy pólót, ebédet, illetve egy üdítőitalt. A távolabbról érkezők szállást is igényelhetnek az office@ivovolgye.ro e-mail címen, ahol bővebb információkkal is ellátják az érdeklődőket. Mindenki saját felelősségre vesz részt a versenyen, a bukósisak viselete kötelező.
Szombaton reggel 9 órától 10.30-ig lehet benevezni Zeteváralján, az ivói eltérőnél. Fél 11-kor lesz az ünnepi megnyitó, illetve 11 órakor rajtol a verseny. Mindhárom útvonal vége a Tündérkert Panzió udvarán lesz, ahol majd sor kerül a díjkiosztóra. A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
A székelyudvarhelyi Kristóf Rebeka és édesapja, Kristóf Béla nyerték meg Csillag születik tehetségkutató versenyt, amelynek döntője vasárnap este volt látható a magyarországi RTL csatornán.
Zenével és versekkel hangolódhatott Farkaslaka község az V. Karácsonyváró Hangversenyen, amelyet a farkaslaki római katolikus templomban szerveztek meg vasárnap délután.
Habár késik a pályázaton elnyert támogatás utalása, mostanra felújították a régi községházát Oroszhegyben, ahol a későbbiekben még tereprendezési munkálatokat végezne az önkormányzat. Az épületben vállalkozói inkubátorházat hoznak létre.
Egyetlen településen sem süllyedt olyan mélyre a hőmérő higanyszála vasárnapra virradóan, mint Székelyudvarhelyen.
Nagy teljesítményű pumpát kell beszerelnie a Harvíz Rt. vízszolgáltatónak, így szombaton délután öt óráig szünetelni fog az ivóvízszolgáltatás három székelyudvarhelyi utcában – közli a polgármesteri hivatal.
Átfogó ellenőrzést tartottak Szentegyházán a hatóságok csütörtökön, melynek nyomán 32 bírságot szabtak ki, közel 19 ezer lej értékben.
Megnyitották a síszezont a Madarasi Hargitán pénteken. Egyelőre ugyan nem áll nyitva minden pálya, de két helyszínen már lehet sízni.
Több háztartásban is szünetelni fog a vízszolgáltatás csütörtökön Székelyudvarhelyen, ugyanis meghibásodtak a víztisztító állomás szivattyúi.
Napra pontosan két évvel ezelőtt, 2023. december 18-án leomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egy része, a romok négy diákot temettek maguk alá, közülük ketten életüket vesztették. A felelősségre vonás lassan halad.
Hosszú idő után újra iható a szejkefürdői forrás vize, ugyanis több hónapos munka eredményeként sikerült a szakembereknek feltárniuk a közelben lévő szennyező pontokat.
szóljon hozzá!