Fotó: Veres Nándor
A pünkösdi Ugron-zarándoklat előkészítésére érkező takarítókalákások vették észre szombaton, hogy a Szejkefürdő melletti Mál-tetőn álló kis kápolna bejárati ajtaja fölötti rács ki van feszítve. Az oltárszekrény ajtajából ismeretlen tettesek kivették a szegeket – érintésre leesett az ajtó. Az egyik oldalsó ablakot kívülről védő rácsot megpróbálták kifeszíteni, megrongálva ablakot és a falat. A kriptába is próbáltak lemenni, ám csupán letörtek a súlyos zárókövekből, felemelni nem tudták azokat.
2013. május 13., 11:382013. május 13., 11:38
2013. május 13., 11:472013. május 13., 11:47
„Azt hiszik egyesek, hogy még mindig a középkorban élnek: ki tudja, milyen kincsek vannak ott elrejtve – jegyezte meg László Attila, a Szent György Egyházközség plébánosa. – Igaz, népünk a temetőben is őriz »kincseket«: neves ősöket. Ám azt a kincset, amit rablók szeretnének megkaparintani, nem ott kell keresni. Az elkövetők nem képesek tudomásul venni azt sem, hogy az Ugron-kápolna kegyeleti hely! Temető.” Számba véve a kevéske használati tárgyat, nem észlelték, hogy valamit elvittek volna. Egyelőre.
„Elszomorító, hogy épp azok ellen követnek el kegyeletsértést, azoknak a lelkivilágát zavarják meg, akik városunkért ma is sokat tesznek – nyomatékosította László Attila. – Az Ugron család minden visszaszerzett vagyonával az itteni közösséget támogatja: gyermekek, ifjak nevelésére fordítják minden jövedelmüket. Pedig joggal vihetnék el a nyolcvanegynéhány tagú családnak. Ezért kétszeresen sajnálatos, és fáj, hogy az Ugron-ősök csendjét, nyugalmát a közöttünk élő gazemberek nem tisztelik.”
Nem ez volt az első ilyen eset, az évek során több alkalommal is betörtek a kápolnába.
A megáldott hely az Ugron család temetkezési helyéül szolgál. 1890-ben építtette Ugron Lázár. Ide helyezték nyugalomra 1911-ben a 19. század végének híres politikusát, Ugron Gábort is. Közel két évtizede a család Ugron István végakaratát teljesítette: hamvait hazahozta. Azóta minden évben két alkalommal, pünkösd másodnapján, illetve a kápolna névadójának ünnepén, Kisboldogasszonykor szentmisén vesznek részt a történelmi család tagjai.
Csendben és méltósággal zajlott a 2005-ös árvíz tragikus eseményeire emlékező ünnepség Székelyszentléleken a templomban.
A 135-ös megyei út Küsmöd és Siklód közötti szakaszát lezárták, mert a talaj megcsúszott és több helyen beszakadt az út. A forgalmat a Maros megyei Szolokma felé terelik el, ahonnan csak egy keskeny, erdei úton lehet megközelíteni Siklódot.
A 2005. augusztus 23-i árvíz áldozataira, a katasztrófára, az azt követő összefogásra és újjáépítésre emlékeznek a Nyikómentén, az özönvíz napjának húszadik évfordulóján.
Több helyen kell forgalomkorlátozásra számítani Székelyudvarhelyen csütörtökön is, mutatjuk, melyik helyszíneket érdemes kerülni a nap folyamán.
Székelyudvarhely adott otthont a székelyföldi búzaösszeöntés ünnepének, amelyet az új kenyér ünnepével együtt tartottak meg a Márton Áron téren augusztus 20-án.
Műszaki okok miatt szerdán reggel kilenc és délután öt óra között szünetel a gázszolgáltatás Máréfalván – közli a Delgaz Grid Rt.
Zetelaka, Fenyéd, Oroszhegy és Máréfalva községekben átmenetileg nem fogyasztható a csapokból folyó ivóvíz – közli a Harvíz Rt.
Csontvázak, pénzérmék kerültek elő, valamint egy Árpád-kori templom maradványait is megtalálták az amerikai hallgatókkal közösen dolgozó régészek Patakfalva határában. Megtudtuk azt is, hogy miért repülik át az óceánt a diákok egy ásatás miatt.
Hamarosan kezdődik a 13. Siculus Fesztivál, ezúttal kilenc zenekar és egy egyéni előadó lép a nagyközönség elé és mutatja meg tehetségét az értékes főnyereményekért és a szakmai fejlődésért.
Tartalmas kikapcsolódást ígér a felsőboldogfalvi kukoricalabirintus gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak és baráti társaságoknak.
szóljon hozzá!