
Fotó: Thomas Campean
Két napig járt a székelyudvarhelyi Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolába egy előkészítő osztályos gyerek, mire kiderült, hogy fel sincs oda véve. Édesanyja szerint felvették, de később mégis elutasították, a tanintézet igazgatója viszont azt mondja, a gyerek teszteredményei miatt ez fel sem merülhetett.
2013. szeptember 19., 19:432013. szeptember 19., 19:43
2013. szeptember 19., 19:542013. szeptember 19., 19:54
A Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumtól több tanintézeten át a Bethlen Gábor Általános Iskoláig vezetett az útja annak a székelyudvarhelyi előkészítő osztályos gyereknek, aki az iskolakezdés után tudta meg, hogy fel sincs véve abba a tanintézetbe, ahova két napja bejár.
A történet még a februári beiskolázási időszakig nyúlik vissza, mondta Jancsó Edit, a gyerek édesanyja. Akkor a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumba szerette volna beíratni előkészítő osztályos korú fiát, Zsoltot, de a beiskolázási feltételek alapján ezt nem tehette meg, így a Tompa László Általános Iskolába jelentkeztek, amit korábban el szerettek volna kerülni. Nyáron viszont kiderült, hogy a Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskolában van még egy hely az ősszel induló nulladik osztályban, így ismerős közbenjárásával szeptember elején készségfelmérő teszten vehetett részt kisfia, és az édesanya állítása szerint fel is vették az osztályba, miután a tehetségvizsgán rajzait is megfelelőknek találták.
Jancsó Edit szerint fia neve az előkészítő osztály tanítónőjének osztálynévsorában is szerepelt, tőle egyébként szeptember 13-án ő is megkapta azt a szülőknek küldött sms-emlékeztetőt, mely szerint várják őket a szeptember 16-ai, 9 órai tanévkezdésen. Meg is jelentek ezen, a többi iskolakezdő diákhoz hasonlóan gyerekét is a számára kikészített tankönyvek várták az iskolapadban. Zsolt viszont már csak egy napot ülhetett ebben, az osztálytársaival frissen kötött ismeretségek két nap után meg is szakadtak, miután kiderült, nem járhat a művészeti iskolába. „Második nap üzentek a tanító nénivel, hogy másnap, szeptember 18-án menjek be, mert gond van. Elvittem a gyereket iskolába, majd bementem a titkárságra, ahol az igazgató úr közölte, hogy Zsolt nincs felvéve és nem járhat az iskolába, mert nem felel meg a rajza. Így iskola nélkül maradtunk” – mesélte a történteket Jancsó Edit, elpanaszolva, kisfiát megviselte, hogy az osztálytársaival való összebarátkozás és két nap iskola után azt kellett mondani neki, hogy többé nem járhat oda.
Ezután bánatában és kétségbeesésében végigjárta a város általános iskoláit, elpanaszolva gondját, végül a Bethlen Gábor Általános Iskolában felvették gyerekét az előkészítő osztályba, így a Szigetből a város másik felébe, a Bethlen-lakótelepre jár majd fia iskolába.
Félreértés okozhatta a kálváriát
A Palló Imre Zene- és Képzőművészeti Szakközépiskola igazgatója, Bodurian János által elmondottak árnyalják a történetet. Az igazgató megkeresésünkre határozottan cáfolta, hogy a gyereket felvették volna a tanintézetbe. „A gond az, hogy az édesanya odahozta a gyereket, de a titkárságra be se ment megkérdezni, hogy felvettük-e vagy nem” – magyarázta a tanintézet vezetője arra a felvetésünkre, hogy a gyerek két napig oda járt iskolába. A készségfelmérő teszten a gyerek 7,50-es eredményt ért el, a februári beiskolázási felvételin viszont 8,50 volt az utolsó bejutási átlag a Pallóban, tehát fel sem merülhetett, hogy felveszik a művészeti iskolába, annál is inkább, hogy korábban már hat, 8,50-nél kisebb eredményt elért gyereket utasítottak el – magyarázta Bodurian János.
Elmondta, valóban közös ismerős közbenjárására szervezték meg a felmérőt, nem is volt az hivatalos, hiszen nincs pótfelvételi abban az időszakban, de szívességtételre sincs szükség ilyen esetekben, ugyanis oktatási politikájuk szerint a tehetséges gyerekeknek esélyt kell adni, így az üres helyekre a beiskolázási időszak és a tanévkezdés között még felveszik azokat a tehetséges gyerekeket, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak időben jelentkezni. Az igazgató szerint a most történt eset félreértések következménye, az édesanya azt gondolhatta, hogy az ismerős közbenjárására a teszt eredményétől függetlenül mindenképpen felveszik az iskolába gyerekét, azonban ez nem így működik, és a hivatalos osztálynévsoron sem lehetett rajta a gyerek neve, ha az igazgatóén nem szerepelt s a titkárságról sem adtak ki ilyen listát. Ráadásul az iskolaváltást hivatalosító, úgynevezett transzferlapot sem kapták meg az édesanyától, már csak ezért sem történhetett meg a beiskolázás a Pallóban – fejtette ki Bodurian János, aki fájlalja, hogy segítő szándékára ezt kapta hálaként.
Az édesanyának megoldásként azt ajánlotta, ha valóban ragaszkodik a művészeti iskolához, időben kezdjék el a felkészülést, rajzoljanak, majd jelentkezzenek az iskola februári felvételijére, és amennyiben az sikerül, a gyerek az első osztályt már a Pallóban kezdheti.
Lőgyakorlat kezdődik március 17-én, kedden reggel kilenc órakor a kerekerdői hegyivadász alakulatnál, amely délután négyig fog tartani – közli Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.
A székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásánál történt tragédia után több mint két évvel hirdettek ítéletet a per előkészítő ülése nyomán. Mint kiderült, problémák vannak a nyomozati anyagban, ennek egy részét kizárta a bíróság.
Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.
Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.
Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.
A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.
Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.
A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.
Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.
Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.
szóljon hozzá!