Ingatlantulajdonosok és természetjárók panaszkodnak a gazdákra

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Többen nehezményezik, hogy az udvarhelyi állattartó gazdák rendszeresen a város határában lévő földjeikre viszik ki az istállókban összegyűlt trágyát. A szentimrei szarvasmarhatartók egyesületének tagjai úgy tartják: senkinek sem ártanak, sőt a trágyával javítják a termőföld minőségét.

Fülöp-Székely Botond

2015. február 05., 19:502015. február 05., 19:50

„Rendszeresen érkeznek hozzánk olyan bírálatok, hogy szennyezzük a környezetet és rondítjuk a környezeti összképet, ha a földjeinkre visszük ki a trágyát. A mezőkön sétálók szerint egyes gazdák hónapokon át halmozzák az állati végterméket anélkül, hogy bármire is felhasználnák” – fejtette ki portálunknak Bartalis Imre, a Szentimrei Cimboraság vezetője. Mint mondta, személyesen is ismeri a gazdák nagy részét – ráadásul ő maga is állattartó –, így elképzelhetetlennek tartja, hogy olyan hosszú ideig halmozzák a trágyát. „Szüleinktől úgy tanultuk, hogy két-három hetente el kell szórni a trágyát a földeken. Ez különösen télen fontos, hiszen tavasszal, amikor olvad a hó, a mélyebb rétegekbe is eljuthat a jótékony anyag, nem beszélve a tavaszi és az őszi szántás időszakáról” – magyarázta Bartalis.

„A földjeinkkel szomszédos ingatlanok tulajdonosai sem kímélnek minket. Egy alkalommal például karámot építettünk, és már épp befejeztük volna a munkálatokat, amikor a közelben lévő telek birtokosa kijött a helyszínre és feljelentéssel fenyegetőzött, amennyiben nem bontjuk le onnan az építményt. Meglátása szerint az éjszakánként ott tartott állatok vizelete átszivárgott a földjére, szennyezve azt” – mesélte Bartalis Imre, hozzátéve, hogy a kifogást követően le kellett bontaniuk a karámot, és más helyet kellett keresniük annak. Elmondása szerint az ilyen és ehhez hasonló konfliktushelyzetek fő oka az lehet, hogy egyre kevesebben foglalkoznak állattartással, így nem is értenek hozzá. „Ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy Udvarhely is egyre csak nő, régi szomszédaink lecserélődnek, a területek új tulajdonosai pedig már nem foglalkoznak állattartással” – tette hozzá.

Muszáj kivinniük a földekre a trágyát, hiszen – mindamellett, hogy a földnek jót tesz – a városban lévő házaik udvarán nem tárolhatják a szag és egyéb kellemetlenségek miatt – mutatott rá Bartalis Imre. Meglátása szerint a „trágyás kérdésnél” fontosabb lenne a mezőkön „halmokban álló” műanyag és egyéb – például a guberálók által kihordott – hulladékok összegyűjtésére, illetve az illegális szemétlerakók megszüntetésére megoldást keresni. „Az állandó konfliktusok miatt lehetetlen helyzetben vagyunk. Ezek miatt pedig egyre kevesebb a gazda. Mi szívesen alakítjuk át szokásainkat azért, hogy megszűnjenek a konfliktusok, de a városlakók megértésére is szükségünk van” – jelentette ki Bartalis, hangsúlyozva, hogy kompromisszumos megoldásokat kellene keresni a felmerülő problémákra. „Vádaskodások helyett előbb meg kell hallgatnunk egymást, és biztos vagyok benne, hogy a gondok is megszűnhetnek” – tette hozzá.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés