
Fotó: Thomas Campean
Megnyitja kapuit Székelyudvarhelyen a városi korcsolyapálya, csütörtökön délután öt órakor. Az elképzelések szerint jövő héttől a pályán a gyermekeket ingyen tanítanák korcsolyázni.
2013. december 05., 09:092013. december 05., 09:09
2013. december 05., 09:222013. december 05., 09:22
Mikulás napjának előestéjén, azaz december 5-én megnyílik a városi strand mellett működő korcsolyapálya. Ez alkalommal este 8-ig, a Mikulás ajándékaként ingyenesen lehet majd korcsolyázni gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt. „Lakossági kéréseknek eleget téve a jégpálya megújult program szerint működik, 10 és 12 óra, illetve 17 és 20 óra között” – áll a polgármesteri hivatal sajtóosztályának szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében. A pálya ugyanezen program szerint tart nyitva hétvégén is.
Megtudtuk: a belépők ára nem fog változni, ebben a szezonban is ingyen korcsolyázhatnak az öt év alatti gyerekek,azon felül, tizennégy éves korig 4 lejbe, a tizennegyedik életévüket meghaladóknak és a felnőtteknek pedig 5 lejbe kerül a korcsolyázás. Továbbra is működni fog a pálya melletti büfé, ugyanakkor korcsolyát is lehet kölcsönözni vagy éleztetni.
A sajtóosztályon érdeklődve ugyanakkor kiderült, hogy ha igény lesz rá, akkor este 10 óra után 160 lejes óradíjért bérelhető lesz az egész pálya, a díjat a hivatalnál kell majd befizetni. „Jövő héttől – a tervek szerint – délutánonként 4 és 5 óra között ingyenes oktatás is indulna a korcsolyapályán gyermekek számára” – számolt be megkeresésünkre Bálint Attila, a hivatal sajtóreferense, hozzátéve, hogy a jelentkezés feltételeiről a későbbiekben értesítik az udvarhelyieket.
Túlzónak tartják a korábban elkészített terveket, ráadásul pénz sem lenne azok megvalósítására, így beruházás helyett a karbantartási munkálatok részeként szeretné rendbe hozni a polgármesteri hivatal a városközponti közvécét.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
szóljon hozzá!