Fotó: Veres Nándor
A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány ezúttal a Székelygyümölcs Egyesülettel partnerségben újabb kezdeményezésbe fogott: az Igyon egy pohár almalevet Udvarhelyszékért! elnevezésű kampány a térség faluközösségeit és az udvarhelyszéki vállalkozókat hivatott támogatni úgy, hogy közben a programban részt vevő almaléfogyasztók is nyernek.
2012. május 08., 15:182012. május 08., 15:18
2012. május 08., 15:552012. május 08., 15:55
„Bár eddig kevesebb ilyen projektünk volt, ezen kezdeményezésünkkel nemcsak a városban, hanem Udvarhelyszékben is gondolkodunk, ezáltal nagyobb figyelmet szentelve annak, ami a vidéki térségben is érték” – avatott be a részletekbe Csáki Rozália, az SZKA ügyvezető igazgatója. Megtudtuk, a Székelygyümölcs Egyesület által létrehozott farkaslaki gyümölcsfeldolgozó manufaktúra már a harmadik idényt is megérte úgy, hogy a programban részt vevő gazdák száma évről évre növekedett. „A projekt során nemcsak a helyi gazdákat, hanem az udvarhelyszéki vállalkozókat is támogatjuk” – tette hozzá az illetékes.
Az Igyon egy pohár almalevet Udvarhelyszékért! kezdeményezés lényege, hogy a farkaslaki gyümölcsfeldolgozóban előállított almalevet forgalmazó vendéglátóipari egységekben elfogyasztott minden decinyi gyümölcslé után 40 banival támogatjuk a közösségi alapítványt. Ugyanakkor a fogyasztó is jól jár, hisz a projektben részt vevő vendéglátóipari egységeknél tombolafüzetet igényelhet, amelybe a minden pohár megvásárolt almalé után járó öntapadóst beragaszthatja. Miután tíz matrica összegyűlt, a tombolákat a közösségi alapítvány gyűjtődobozába lehet bedobni, illetve újabb füzetet is lehet kérni. A projekt főtámogatója az OTP Bank, így a sorsolás főnyereménye három 500 lejes OTP-bankkártya, illetve az SZKA jóvoltából három Udvarhelyszéki Mozaik könyv, valamint öt Közösségi Kuponfüzet.
„A projektet hat hónaposra tervezzük, de több sorsolásra is sor kerül majd. Továbbá az így befolyó pénzből udvarhelyszéki vidéki kezdeményezéseket támogatunk a jövőben” – magyarázta Csáki Rozália. A kezdeményezésbe eddig két vendéglátóipari egység, a Gondűző Étterem és Szálloda, illetve a Határpatak Panzió kapcsolódott be, de a lehetőség bárki előtt nyitott.
Úrvacsoraosztással és koszorúzással, gyereksátorral és lelki programokkal várják az érdeklődőket szeptember 13-án, szombaton a Szejkefürdői Unitárius Találkozón, amelynek idei mottója: „Itt vagyok, engem küldj!”
A helyi vészhelyzeti bizottság szerdán újabb 30 nappal meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be a Hargita megyei prefektúra.
Véget ér a strandolás időszaka Székelyudvarhelyen: szeptember 14-én, vasárnap bezár a városi strand.
Egyelőre online oktatással kezdődött el tanév a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola diákjainak, miután veszélyessé nyilvánították a tanintézmény főépületét. Abban bíznak, hogy átmenetileg bentlakásukban szervezhetik meg a tanórákat.
Bár idén befejeződhetett volna a nagygalambfalvi sportcsarnok megépítése, pénzhiány miatt fél évre leálltak a munkálatok. A polgármester nem biztos benne, hogy az államnak a megadott időre sikerül előteremtenie a szükséges anyagiakat.
Meghibásodás miatt több városrészben és utcában szünetel a vízellátás kedden Székelyudvarhelyen – közölte a polgármesteri hivatal. A szolgáltatás újraindulására délután lehet számítani.
Teljes útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor utca egy szakaszán, ahol a Harvíz Rt. vízvezetéket cserél.
Buszjárattal segítik az Orbán Balázs Általános Iskola diákjainak közlekedését Székelyudvarhelyen: szeptember 9-től új iskolás buszjárat indul a tanintézmény felújítása miatt, amely reggel és délután is szállítja a tanulókat.
Mindössze két hónapja kezdődött el a korondi bölcsőde megépítése, de már állnak a falak és a tetőszerkezettel dolgozik a kivitelező. A tervek szerint novemberben be is fejezik a munkát, ám az intézmény üzemeltetésére még várni kell.
Ideiglenesen vízszünet lesz Székelyudvarhely több utcájában hétfőn – tájékoztatott a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!