Így mutat több száz kerékpáros az éjszakában

•  Fotó: Pál Árpád

Fotó: Pál Árpád

Az esős idő sem vette el a kedvét azoknak a bringásoknak, akik csütörtökön éjszakai bicajozásra indultak Székelyudvarhelyen. A városon végigvonulva mintegy négyszáz részvevő hívta fel a figyelmet a kerékpárosok megfelelő kivilágításának fontosságára.

Dávid Anna Júlia

2016. szeptember 23., 17:492016. szeptember 23., 17:49

2016. szeptember 23., 18:022016. szeptember 23., 18:02

Az európai Mobilitási Hét rendezvénysorozatához kapcsolódva, a Night Ride-on korlátozott látási viszonyok között mutatták be, hogy milyen fontos feladatot tölt be a fényvisszaverő öltözék, illetve a kerékpár megfelelő világítótestekkel való ellátása. Tavaly háromszázötvenen vettek részt az eseményen, idén ezt is sikerült felülmúlni – tudtuk meg Simon Szilárdtól, a Szekler Teker Egyesület tagjától. Negyven szervező és önkéntes, valamint a helyi rendőrség munkatársai segédkeztek az esemény lebonyolításában. Támogatók jóvoltából idén ugyanakkor nemcsak értékes díjakkal jutalmazhatták a két keréken közlekedőket, hanem sikerült minden regisztrálónak valamilyen láthatósági felszerelést biztosítani – tette hozzá Simon Szilárd.

A bicajosok, miután a Városháza térről a Kaufland parkolójába értek, egy oktatófilmet tekinthettek meg a helyszínen felszerelt óriáskivetítőn. Ebből – a kötelező felszerelés bemutatása mellett – kiderült, hogy milyen öltözékben milyen távolságról látható egy kerékpáros vagy szaladó. Katona Lóránt, a helyi rendőrség munkatársa is itt ismertette a legfontosabb közlekedési tudnivalókat, felhívva a jelenlévők figyelmét, hogy számos baleset bizony a hiányos világítófelszerelés miatt következik be.

A helyszínen ajándékokat is kisorsoltak azok között, akik egyedi módon díszítették fel világítótestekkel bringáikat. A tizenhárom nevező közül az első ötöt – akik egy-egy hátizsákkal lettek gazdagabbak – a közönség választotta ki tapssal és ujjongással. A hangerőt decibelmérővel mérték a szervezők, a legnagyobb, 103 decibel értékű tapsot Tibád Csaba fényes járgánya kapta. Az Night Ride-ra regisztrálók között egy biciklit is kisorsoltak a helyszínen, a nyereménnyel Albert Levente távozhatott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés