
Fotó: Kristó Róbert
Kisebb külföldi csoportoknak nyújtana valódi élményt Székelyföldön és Erdélyben szervezett élményprogramjaival a zetelaki Szabó Borbála. Személyes kapcsolatokkal, szenvedéllyel és odaadással azonban már számos európai turista véleményét változtatta meg, akikből visszatérő vendégeket varázsolt a székely táj, az örökség és az itt élő családok.
2014. november 03., 13:242014. november 03., 13:24
Rossz kép terjedt el a köztudatban, ezért nehéz idecsalogatni a külföldi turistákat – magyarázta portálunknak Szabó Borbála, a Travel2Transylvania utazási iroda megálmodója. A holland állampolgársággal is rendelkező zetelaki kezdeményező szerint ez a rossz kép nemcsak a külföldön történt bűnözések miatt terjedt el, hanem azért is, mert a kilencvenes években a segélyszervezetek túlzott negatív képet festettek Erdélyről, hogy nagyobb adományokat szerezzenek, így a szegénység, a rossz életkörülmények és az iskolázatlanság maradt meg leginkább a holland köztudatban az erdélyiekről.
Sok a tennivaló
Székelyföld és Erdély egy másik arcát kell megmutatni – hangsúlyozta Szabó Borbála. Kezdeményezésével olyan piaci szegmenst fogott meg, amelyet sokan hanyagoltak, ugyanis legtöbben a magyarországi turistákra összpontosítanak, kevesen szólítják meg a távolabbi potenciális turistákat. Ő hidakat építene Székelyföld és Hollandia között, élményprogramokkal, túrákkal. Embereken keresztül kapnak bizalmat az idelátogatáshoz – mutatott rá Szabó, aki a Hollandiában kialakított kapcsolatain keresztül immár több éve olyan személyeket győz meg, hogy töltsenek időt Székelyföldön, akik korábban igencsak negatív előítélettel rendelkeztek az itteni életmódról. A nemsokára ideutazó finn turistacsoportot Finnországban élő barátnőjén keresztül érte el, Borbála szerint ez esetben is nagymértékben az emberi kapcsolat volt a döntő érv. Úgy véli, nehéz eladni a székelyföldi túrákat, ugyanis gyakran kevés vagy téves ismeretekkel rendelkeznek a lehetséges vendégek, azonban a személyes kapcsolatok által kedvet kapnak a felfedezéshez, de miután már itt jártak, teljesen megváltozik korábbi véleményük.
Rabul ejt mindenkit a székely táj
Nem sablonos utakat kell megtervezni, el kell térni a megszokott látványosságoktól – véli Borbála. Sokszor a különleges párosítások – például a mofetták és a wellnesfürdők kombinációja egy programban – teszik visszatérő vendégekké a turistákat, de mindez emberfüggő, ezért a személyre, csoportra kell szabni a programokat is. Rendszerint műveltségtől és életmódtól függ, hogy az ide érkező turisták hová mennek, milyen programot választanak. A vámpírkultúrának köszönhetően egyértelműen a legvonzóbb erdélyi érdekesség Drakula, azonban sokan a természeti szépségeket és a hagyományokat keresik.
„Számukra egzotikus látni a több évszázados hagyományokat, szokásokat. Sokszor egy autentikus székely házban szállást kapni nagyobb élmény számukra, mint egy többcsillagos hotel luxusa” – ecsetelte a külföldi turisták hozzáállását az utazási iroda vezetője. Szerinte az erdélyi biodiverzitás különösen vonzó a külföldiek számára, ugyanis ezt gyakran nem tapasztalhatják meg otthon. Mivel lenyűgöző számukra a székely tájak pazarsága, gyakran a barangolást, túrázást, biciklizést vagy a téli sportokat választják a felfedezéshez. A túrákkal a külföldi turisták visszatérhetnek a természetbe, és újból meghallhatják az erdő hangját, vannak gyógynövényekre összpontosító séták, de akár medvelesre is jelentkezhetnek az érdeklődők.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!