Idős emberek pénzére hajtanak

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Sok panaszt kapott a fogyasztóvédelem egy Székelyudvarhelyen működő, gyógyászati termékeket forgalmazó cégre, melynek képviselői leggyakrabban idősebb személyeket hívnak fel vezetékes telefonon, nyereményekkel kecsegtetve őket. Aztán a megbeszélt időpontban és helyszínen derül ki, hogy a megjelentek egy termékbemutató előadásra csöppentek be, ahol sok esetben a meggyőző rábeszélés hatására be is vásárolnak.

Dósa Ildikó

2016. március 02., 13:392016. március 02., 13:39

2016. március 02., 13:402016. március 02., 13:40

Közel hatvan panaszt nyújtottak be a Hargita Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőséghez tavaly azok, akiket véleményük szerint megkárosított egy Székelyudvarhelyen működő, gyógyászati termékeket forgalmazó cég. Laurenţiu Moldovan, a felügyelőség vezetője arról tájékoztatott, hogy a panaszokat kivizsgálják, és indokolt esetben büntetést rónak ki a cégre, de mást nem tudnak tenni. Ebben az évben már hét reklamációt kaptak a cég által forgalmazott termékek minőségével kapcsolatban, a panaszosok egyike udvarhelyszéki volt. Két bírságot is kiróttak a cégre – melynek nevét nem közölhetik –, összesen 15 ezer lej értékben.

A cég által eladásra kínált termékek megvásárlásakor szerződést kötnek a vevővel, melynek értelmében a be nem vált termék egy-két héten belül visszaküldhető, és ellenértéke visszaigényelhető. Sok esetben azonban azzal van a gond, hogy a vásárló hetekig, akár hónapokig várja a beígért gyógyhatást, ám közben a visszaküldési határidő lejár, és ilyenkor a fogyasztóvédelmi hivatal illetékesei már tehetetlenek – tájékoztatott Moldovan.

A hatósághoz három-négy éve érkeznek reklamációk az említett céggel kapcsolatosan. Tudomásuk szerint jobbára idősebb, nyugdíjas személyeket keresnek fel vezetékes telefonon, közlik velük, hogy nyertek egy több száz lej értékű értékjegyet, melyet esetenként egy étteremben vehetnek át a megbeszélt időpontban, ám a „nyertes” egy termékbemutatón találja magát, ahol egy orvos vagy nagy valószínűséggel magát orvosnak kiadó személy nem kis pénzért német gyógyászati termékeket ajánl megvételre. Ezek lehetnek infravörös lámpák, terápiás matracok, csodakenőcsök, melyekről utólag kiderül, hogy silány minőségű, valószínűleg Kínában gyártott utánzatok – véli a fogyasztóvédelmi főfelügyelő. „A baj az, hogy az odacsalt emberek el vannak szédítve, és vásárolnak” – méltatlankodott a megyei fogyasztóvédelem vezetője.

A cégnek valószínűleg akkor is megéri folytatni tevékenységét, ha időnként büntetéseket kell kifizetnie. Azonban amikor a panaszáradat kényelmetlenné válik számukra, összecsomagolnak, és más városba, megyébe költöznek – közölte a főfelügyelő.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván

Népi építészeti tábort szervez a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont és a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága szeptember 1–5. között Tordátfalván. Jelentkezni augusztus 15-ig lehet.

Népi építészeti tábort szerveznek Tordátfalván
2025. július 10., csütörtök

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói

A feltételes mód tizenkét név esetében már nem érvényes, ők ugyanis biztosan ott lesznek az idei TEDxUdvarhely színpadán. A szervezők bejelentették a konferencia előadóit.

„Mi lenne, ha?” – ők lennének az idei TEDxUdvarhely előadói
2025. július 10., csütörtök

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást

Hetven parajdi vállalkozás tulajdonosa igényelte a gazdasági minisztérium által beígért támogatást. Az iratcsomókat fel kell juttatni Marosvásárhelyre, hetente egy nap azonban Parajdon is le lehet adni.

Egyelőre hetven parajdi vállalkozó igényelte a kormánytámogatást
2025. július 10., csütörtök

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen

Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat
2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon