Fotó: Pál Árpád
A jövő generációnak üzennek majd azzal az időkapszulával, melyet a székelyudvarhelyi Jézus-kápolna keresztjébe zárnak. A kápolna felújítási munkálatai alatt kiderült, hogy új keresztre lesz szükség, innen jött az időkapszula ötlete is. Arra, hogy mi legyen benne, május hatodikáig várnak javaslatokat.
2016. április 27., 19:582016. április 27., 19:58
Miklós Zoltán szerdán a Jézus-kápolnánál megtartott sajtótájékoztatón beszélt a régi időkapszulákról. Elmondta, a múltban a toronygombokat úgy képezték ki, hogy üregesek legyenek, így könnyedén hagyhattak hátra bennük üzenetet a jövő nemzedéknek. Erre modern példák is vannak, városunkban például a Patkóban. Hogy mi szokott előfordulni egy ilyen toronygombban? Egy szándék, hagyaték, amit közölni szerettek volna a következő generációval – környékünkön legutóbb a Homoród mentén került elő hasonló, tájékoztatott a múzeumigazgató. Szöveges üzenetek voltak ezek, melyekben felsorolták, kik voltak az egyház akkori képviselői, kik finanszírozták a felújítást, de egyszerű hétköznapi dolgokat is tartalmaztak, mint például hogy mennyibe került egy ökör, borjú, tehén. Tettek pénzérmét vagy papírpénzt is az üzenet mellé, hiszen az is egy kordokumentum. Ezeket általában üvegbe helyezték, amit a torony csúcsában tapasztalható nagy hőség miatt viasszal zártak le.
Most a kápolna új keresztjének belsejében szeretnének egy hermetikusan lezárt dobozt elhelyezni, melybe a városlakók ötletei alapján kisebb tárgyakat, üzenetet tennének. Miklós Zoltán arra kéri a kezdeményezésbe bekapcsolódókat, hogy „ne kínai feliratot javasoljanak, mert kétszáz év múlva lesz még magyarság, aki el tudja olvasni magyarul”. Az ötleteket május hatodikáig várják az udvarhelyikapolna@gmail.com e-mail címre. Reményeik szerint május tizenhatodikáig fel is kerül helyére az új kereszt.
A felújításról
A kápolna felújításának megbízottja, Derzsi László a székelyudvarhelyi római katolikus főesperesi kerület hivatala részéről a szerdai sajtótájékoztatón ismertette a felújítás előzményeit. A kápolnát 2012 óta a múzeum üzemelteti a turistaidényben. Tavaly támogatásokból födték újra az épületet, állapotát felmérve ez bizonyult a legsürgősebb munkálatnak. Akkor derült ki, hogy a kápolna tetején álló kereszt annyira korrodálódott, hogy ki kell cserélni. Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója elmondta, a kereszt műtárgyként már ki van állítva a múzeumban. Az igazgató azt is közölte, hogy a kápolna pünkösd előtt két nappal már fogadja a látogatókat, a hátterében látható munkaterület pedig májusban eltűnik.
Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.
Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.
Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.
A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.
A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.
Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.
A vízzel feltelt és részben már beszakadt sóbánya kockázatelemzését, illetve egy új bánya megnyitásáig tartó támogatásrendszer kidolgozását követelték a tüntetők szombaton Parajdon. A tömeg a kultúrháztól indulva vonult a Salrom székhelyéig.
Kórházba szállították pénteken délután azt a férfit, aki motoros balesetet szenvedett Korond és Farkaslaka között.
szóljon hozzá!