Idén utoljára lesz díszőrségváltás

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

Pénteken kora este lesz a vörös darabontok idei utolsó díszőrségváltása a székelyudvarhelyi Székely Támadt-várban. A darabontprojekt jövőre több turistacsalogató újdonsággal is bővül, valamint Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának jóvoltából további felszerelésekre is futja majd.

Kovács Eszter

2013. szeptember 12., 17:472013. szeptember 12., 17:47

2013. szeptember 12., 19:122013. szeptember 12., 19:12

Májustól szeptemberig péntekenként este 7 órakor tartották a már hagyományos díszőrségváltásokat a csonka várban: a tizennyolc fős önkéntescsapat bemutatóin idén is több ezer turista vett részt. Őrségváltás jövőre is lesz, ígérte Fazakas Szabolcs ötletgazda, sőt a tervek szerint a darabontok állandó szolgálatot teljesítenek majd a várban. „A barcarozsnyói, a kőhalmi vagy a gyulafehérvári példára alapozva Udvarhelyen is meg kell erősíteni a várturizmust” – hangsúlyozta.

Jövőre tehát a Haáz Rezső Múzeum szakembereinek bevonásával és Gyöngyössy János várrajzait felhasználva információs táblák és egy állandó, kora középkori várakat, erődítményeket bemutató kiállítás is helyet kapna a várfalakon belül. Idén egyébként Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala is támogatta a darabontokat: a pályázati összegből felszereléseket, illetve új, vékonyabb anyagból varrt ruházatot készíttetnek.

Példaértékű volt az Eötvös József Szakközépiskola vezetőségének és tantestületének melléállása, illetve a Hedon Express turisztikai irodával kialakított partnerség is. „Rendkívül nagyfokú érdektelenséggel szembesülünk évről évre az udvarhelyi szállásadók részéről: nem használják ki azt a lehetőséget, amelyet ez a projekt vendégeiknek nyújtana, ugyanakkor arra panaszkodnak, hogy nincs mivel a városban tartani az idelátogatókat” – magyarázta Fazakas Szabolcs.

Mint az már megszokott, minden év májusában kezdődik a darabonttoborzás a székelyudvarhelyi középiskolákban, jövőre „komoly verbuváló akciót” terveznek a projektvezetők. „A csapat java része 2014-ben érettségizik, így megtizedelődik a darabontok sora. Tehát minden érdeklődőt, önkéntest szívesen látunk” – hívta fel a figyelmet az ötletgazda.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 16., hétfő

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában

Váratlan problémába ütközött a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános Iskola korszerűsítése, ez miatt elhúzódik a munkálat befejezése. Az, hogy mikor térhetnek vissza a diákok a megújult iskolaépületbe, közvetve egy szakértői véleménytől függ.

„Tetőzött” a baj a felújítás alatt álló Orbán Balázs Általános Iskolában
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
2026. március 13., péntek

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet

Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet
Hirdetés