
A tenyésztők és a húsiparban dolgozók a bárányhús drágulását jósolták a közelmúltban, és ez a napokban be is igazolódott. A székelyudvarhelyi üzletekben megjelent a bárányhús, kilónként 2–8 lejjel magasabb áron, mint tavaly.
2013. március 26., 17:022013. március 26., 17:02
2013. március 26., 17:512013. március 26., 17:51
Mélyebben a zsebükbe kell nyúlniuk idén azoknak, akik húsvétra bárányhúsos menüt terveznek, ugyanis beigazolódtak a bárányhús drágulásáról szóló korábbi előrejelzések. A lapunk által két hete megszólaltatott udvarhelyszéki juhtenyésztő a takarmány árának emelkedésével magyarázta a drágítás szükségességét, de az országos átlagárat tekintve is mintegy 6–7 százalékos áremelkedést prognosztizáltak a szakemberek. A valóságban azonban esetenként ennél jóval nagyobb arányban emelkedett a bárányhús ára. A székelyudvarhelyi üzletek egy részében a héten már megjelent a bárányhús, kedden még nem volt túlságosan bőséges a kínálat, viszont a tavaly még 25 lej körüli kilónkénti áron megvásárolható hús 2–8 lejt drágult idén. Információink szerint legolcsóbban 27 lejes áron kínálták a levágott bárányokat egészben vagy félbe vágva, a készlet azonban pillanatok alatt elfogyott, a következő szállítmány beszerzési ára pedig már magasabb, így az 30 lejes kilónkénti áron kerül piacra. Egyébként több üzlet is harminc lejért kínálja a bárányhúst, de harminchárom lejes árral is találkoztunk, ami kilónként nyolc lejes áremelkedést jelent múlt évhez képest. Szépek az idei bárányok, levágva átlagban 10–12 kilogrammosak – mondta el érdeklődésünkre egy húsforgalmazó, hozzáfűzve, hogy van már kereslet iránta, de lehet, hogy az eladások nem érik el a tavalyi szintet, mert az embereknek kevesebb a pénzük.
Idén viszonylag korai időpontra esik a húsvét, a szakemberek korábban elmondták, hogy a bárányok is kisebbek a szokásosnál, de a tenyésztőknek, akik számoltak a korai húsvéttal, huszonöt-harminc kilós vágásra szánt bárányaik is vannak. Az élő állatokkal kereskedők viszont még nem jelentek meg a keddi székelyudvarhelyi állatpiacon, az eladóknál csupán sertéseket lehetett vásárolni. Információink szerint élősúlyban 15–16 lejért lehet majd megvásárolni a húsvéti bárányt a magángazdaságokban, a piaci ár csak csütörtökön derül majd ki, ugyanis a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal közleménye szerint a város területén csak a II. Rákóczi Ferenc utcai állatpiacon, csütörtöktől szombatig 8–16 óra között lehet élő bárányt árusítani, illetve szombaton rövidített programmal, 8–13 óra között.
Hargita megyében idén csak négy ideiglenes kis vágóhíd – az alsósófalvi, a kászoni, a csíkszentmiklósi és a csíkszentdomokosi – működtetői kértek engedélyt bárányvágásra, ezekben a napokban, az engedély kiváltását és az ilyenkor kötelező állat-egészségügyi ellenőrzéseket követően kezdődnek a bárányvágások – tájékoztatott Püsök László, a Hargita Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság szóvivője. További két vágóhídon, a csíkcsicsóin és a gyergyószentmiklósin is vághatnak bárányokat, ezeken viszont az év többi részében is folytathatnak ilyen jellegű tevékenységet. Azt nem tudni, hogy az ideiglenesen működő vágóhidakon mennyi bárányt fognak levágni a napokban, ugyanis ezt nem kell meghatározniuk a működtetőknek – mondta el Püsök László. Az viszont bizonyos, hogy a fogyasztásra kerülő bárányok többségét idén is háztáji körülmények között vágják majd le, ez megyeszinten leginkább Udvarhelyszéken jellemző, ugyanis vágott állatok forgalmazására alkalmas piac csak Csíkszeredában van. Húsvét környékén rendszerint nagyjából kétezer, ellenőrzött körülmények között levágott bárány kerül közfogyasztásra Hargita megyében, a háztáji bárányvágások száma azonban ennek többszöröse.
Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
szóljon hozzá!