Húsvéti Vásár immár negyedszer Udvarhelyen

A Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozók Szövetsége (SZMVSZ) idén március 26. és 28. között rendezi meg a Húsvéti Vásárt. A Márton Áron téren tartandó eseményen összesen nyolcvan helyi termelő és kézműves kínálja majd portékáit.

Kovács Eszter

2013. március 21., 14:582013. március 21., 14:58

2013. március 21., 16:142013. március 21., 16:14

Március 26-án délben az Udvarhelyszéki Fúvószenekar közreműködésével veszi majd kezdetét az immár negyedik alkalommal megrendezendő Húsvéti Vásár. „A szervezet arra törekszik, hogy minden évben következetesen folytassa, és amennyiben lehetséges, bővítse rendezvényeit, ezért az idei Húsvéti Vásárt más időpontban – a nagyhéten, és nem azt megelőzően – rendezzük meg” – mondta el Sebestyén Kinga, az SZMVSZ alelnöke. Az előző évekhez hasonlóan a rendezvény főtámogatója és partnere idén is Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala.

A szervezők idén a termékvásáron kívül számos szórakoztató programmal, versennyel is várják az érdeklődőket: az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének, a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár, illetve a Haáz Rezső Múzeum munkatársainak közreműködésével lesz tojásírás, nemezelés, tűzzománc- és üdvözlőkártya-készítés, csomózás és szalmafonás, a szabadtéri rendezvényt pedig térzene teszi majd hangulatossá.

Mindezek mellett húsvétitojás-festő verseny is lesz, melyre egy-egy festett vagy írott tojással nevezhetnek be a gyerekek március 28-án, csütörtökön délután három óráig. A tojások közül zsűri választja ki a legsikerültebbeket, legszebbeket, melyeket értékes díjakkal jutalmaznak. Továbbá újból díjazzák a legszebb húsvéti standot, asztalt is: a vásár látogatói csütörtök délutánig szavazhatnak a legszebbnek tartott vásáros standra.

A negyedik Húsvéti Vásár kabalája idén a Tavasztündér, akivel a három nap során lehet közös fotót is készíteni. Egyébként az SZMVSZ a legnépszerűbb fotókat is díjazza: a Tavasztündérrel készített közös felvételeket a szövetség Facebook-oldalára kell feltölteni legkésőbb március 29-éig. Az egy hét alatt legtöbb kedvelést gyűjtő fotó készítője értékes ajándékcsomagot vehet majd át.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó

Fegyelmezettséget követelő felvonulások, egyszerű, de tartalmas kirándulások, kivonulások a szabadba, muzsikaszó kíséretében, gyöngyvirágot szedve – ilyenek voltak a régmúlt idők majálisai Székelyföldön.

Időseink emlékei „a munkásosztály ünnepnapjáról” – videó
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen

Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.

Biciklilopás miatt vettek őrizetbe egy férfit Székelyudvarhelyen
2026. április 29., szerda

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen

Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.

Elhalasztják a Magyar Film Napját és a szejkei majálist Székelyudvarhelyen
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés