Homoródszentpál pazar élővilágát lehet megismerni

•  Fotó: Veres Réka

Fotó: Veres Réka

Gyerekek és felnőttek számára tárja fel a homoródszentpáli madárvédelmi terület rejtett szépségeit a székelyudvarhelyi Otus Egyesület és a homoródszentpáli László Gyula Közművelődési Egyesület.

Kovács Eszter

2015. július 28., 18:272015. július 28., 18:27

A több hónapos projekt egyik stációjaként ismeretterjesztő szórólapot adtak ki, de elkészült a madárles is az egyik tavon, ahonnan majd online is lehet követni a térség élővilágát.

Összefogással a homoródszentpáli madárvédelmi terület állapotának megőrzéséért címmel indult a két helybéli civil szervezet kezdeményezése, mely mára jelentős szimpatizánstábort tudhat magénak, a projekt iránt érdeklődők – civilek és szakemberek egyaránt – a Facebookon is követhetik a kezdeményezés egyes lépeseit. A cél a homoródszentpáli madárvédelmi terület egyedi értékének védelme és népszerűsítése: a Homoródi Dombság Natura 2000 terület részeként a szentpáli madárvédelmi terület jelentős mezőgazdasági, haltenyésztési és természetvédelmi funkciót tölt be. A kezdeményezők feltett szándéka megismertetni a helyi közösséggel az itt élő gyakori és ritka fajokat, hisz szerintük így lehet biztosítani a madárpopuláció megőrzését.

Az ismeretterjesztő, színes és sok fotóval ellátott szórólap már elkészült, tudtuk meg Ambrus László természetvédőtől, a projekt egyik tagjától, illetve folyamatban van az online közvetítés beindítása is. „A madárles már elkészült a legutolsó, a karácsonfalvi oldalon lévő tavon. Itt állítjuk fel a napelemes kamerát, amely a parti madarakra lesz irányítva” – sorolta. A közvetítést ugyan még nem sikerült elindítani, Ambrus azonban bizakodó, hogy a napokban elhárulnak az akadályok és az Otus Egyesület honlapján majd élőben lehet bekukkantani a homoródszentpáli madárvilágba. „Noha a madárlest nagy csoportok, tömegek nem látogathatják, fotósokat és a projekt aktív részvevőit szeptember folyamán fogadjuk” – tudtuk meg. A későbbiekben iskolásokat is fogadnak, a csoportokat szakember vezeti majd be a madarak rejtett világába.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
Hirdetés
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
2026. április 20., hétfő

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban

Megnyitják az írói naplókat bemutató vándorkiállítást, amely április 22-én érkezik Székelyudvarhelyre, a Haáz Rezső Múzeumba.

Írói naplókat mutatnak be a Haáz Rezső Múzeumban
Hirdetés
2026. április 19., vasárnap

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen

Megváltozik a 4-es autóbusz útvonala és menetrendje április 20-tól, a járat mindkét irányban érinti a Riverside lakóparkot Székelyudvarhelyen

Módosul a 4-es busz útvonala és menetrendje Székelyudvarhelyen
2026. április 17., péntek

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos

Róth András Lajos nyugalmazott könyvtárőr tart előadást április 23-án, csütörtökön Székelyudvarhelyen.

Könyvtári érdekességeket mutat be Róth András Lajos
2026. április 16., csütörtök

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve

Sporteseményekkel ünnepelt csütörtökön az idén 35 éves Hargita Megyei Csendőr-főkapitányság székelyudvarhelyi egysége. A cél az volt, hogy még jobban összekovácsolódjon a csapat, és fejlesszék kapcsolataikat a többi hatósággal.

Jubilál a csendőrség: egyenruhában és civilben is együttműködve
Hirdetés