
Fotó: Pál Gábor
Újabb állomásához ért a Fókuszban a város című program. Az Erdélyi Magyar Néppárt udvarhelyi szervezetének akciója keretében ezúttal a játszóterek gondozásán dolgoztak.
2012. május 08., 13:212012. május 08., 13:21
2012. május 08., 15:092012. május 08., 15:09
Tankó László, az EMNP udvarhelyi polgármesterjelöltje, valamint a párt színeiben induló tanácsosjelöltek kedden délelőtt néhány játszótéren végeztek különböző hiánypótló munkálatokat. A városvezetői tisztségért induló Tankó László a Fehér bejárat és a Függetlenség utca közötti játszótéren tájékoztatta a sajtó képviselőit.
Elmondta, a lakók részéről több olyan jelzést is kaptak, hogy ezek a közterületek nincsenek eléggé gondozva, és kihangsúlyozta, főképp arra hívták fel figyelmüket, hogy leginkább a homok hiányzik, így most ennek orvoslására fokuszáltak. „Példát szeretnénk mutatni, hogy kis befektetésekkel is el lehet érni nagyon szép eredményeket” – fejtette ki a polgármesterjelölt. Korábban a Téglavetők utcai játszótereknél, a Fehér és Függetlenség utcák közti téren, valamint a Béke utca végében lévő játszóterek homokozóit töltötték fel.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.
Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.
szóljon hozzá!