Hogyan adja el magát Székelyudvarhely?

•  Fotó: Thomas Campean

Fotó: Thomas Campean

A tavasz beköszöntével elkezdődött az idegenforgalmi idény is. Arra voltunk kíváncsiak, hogy van-e Székelyudvarhelynek turisztikai stratégiája, és ha igen, mit tartalmaz a terv.

Dósa Ildikó

2016. március 21., 12:092016. március 21., 12:09

A polgármesteri hivatal turisztikai stratégiájának még mindig fontos részét képezi egy öt évvel ezelőtti, kétéves kifutású pályázat – derül ki a városházától kapott válaszlevélből. Noha ebben azt is leírják, hogy a hivatal az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektetett rendezvények szervezésére és reklámozásra, egyes szakmai vélemények szerint sokkal többet kellene tenni, intenzívebben kellene népszerűsíteni a turisták körében Székelyudvarhelyt.

A polgármesteri hivatal alárendeltségébe tartozó Tourinfo turisztikai információs iroda évente hazai és nemzetközi turisztikai kiállításokon képviseli Székelyudvarhelyt – Hungexpo, Romexpo –, és az utóbbi pár évben a város közösségépítő céllal növelte saját rendezvényeinek számát. Ezek a vásárok, városnapi rendezvények a polgármesteri hivatal reményei szerint a látogatóknak is kikapcsolódást jelentenek – közölte Bálint Attila sajtófelelős. Az említett rendezvények mellett egy 2011-es, kétéves kifutású pályázat részeként a várost népszerűsítő elektronikus anyagok, bemutató kisfilmek készültek, melyeket a helyi, illetve regionális tévé- és rádióállomások közvetítettek. A filmeket a turisták által sűrűbben látogatott helyeken LED-monitorokon sugározták – tájékoztatott az illetékes, hozzátéve, hogy a hivatal turisztikai jelzéseket, illetve a neves épületek mellé tájékoztató táblákat szereltetett fel, ugyanakkor információs kiadványokat, valamint szórólapokat is készíttetett.

Stréza Anna panzióvezető, a Turisztikai Programok Fejlesztéséért Egyesület képviselője hiányosságként említette, hogy Udvarhelynek nincs egy jól megtervezett arculata, nincs egy Székelyföldet is magában foglaló minőségi kiadványa. Ausztriát hozta fel példaként, ahol nem különálló településeket, hanem régiókat népszerűsítenek. Úgy véli, erősíteni kellene az internetes reklámozást, például élni kellene a leghatásosabb és legkisebb költségvetésű reklámfelületek, a Facebook és az Instagram által nyújtott lehetőségekkel, ugyanakkor a városnak hasznára válna az is, ha egy szakember jól megszervezett internetes kampányt dolgozna ki az említett felületeken való reklámozásra.

A panzióvezető tapasztalatai szerint a magyarországi turisták száma egyre kevesebb, leginkább azok látogatják a várost, akik valamilyen módon kötődnek Székelyudvarhelyhez. Úgy gondolja, nyitni kellene a román vidékek felé is, mivel sokan érdeklődnek Udvarhely és környéke iránt, ám arra panaszkodnak, hogy a román nyelv ismeretének hiánya miatt nehezen tudják megértetni magukat a helyi vendéglátó- és kereskedelmi egységekben.

A Gondűző étterem és szálloda vendégei is említik a nyelvi nehézségeket – tudtuk meg Nagy György ügyvezetőtől, ő azonban a legnagyobb problémának azt tartja, hogy a polgármesteri hivatal nem kezeli kellő fontossággal a turizmust. A helyes az volna, ha jó partnerként odaállna a turizmus mellé, hiszen az idegenforgalom a kereskedelemtől a kultúráig minden területen hasznot hozhat. Úgy gondolja, több kulturális rendezvényt, programot kellene szervezni, mivel az ide látogatók a történelmi, földrajzi nevezetességek mellett a kultúra iránt is érdeklődnek. „Egyik kedvenc közhelyemmé vált már, hogy érdekesek vagyunk Budapest és Bukarest számára is: a budapestiek a csorbáért, a bukarestiek a gulyásért jönnek hozzánk” – mosolygott Nagy.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek

Két személy megsérült péntek reggel egy ráfutásos balesetben a Szejkefürdő térségében. A balesetben három jármű volt érintett.

Ráfutásos baleset történt Szejkefürdőnél, ketten megsérültek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen

Kórházba szállítottak egy fiatalt, aki elektromos rollerrel balesetezett csütörtök este Székelyudvarhelyen.

Fémoszlopnak ütközött egy elektromos rolleres Székelyudvarhelyen
2026. október 16., péntek

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán

Lakossági tájékoztató fórumokat szerveznek vasárnap Szentegyházán az új Hargita megyei hulladékgazdálkodási rendszerről.

Lakossági fórumokon válaszolnának a szemétszállítás körüli kérdésekre Szentegyházán
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Fehérbe borult a Madarasi Hargita csütörtök délutánra, miután a lehűlés és a csapadék havazást eredményezett.

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval
2026. október 15., csütörtök

Fehérbe borult a Madarasi Hargita – videóval

Hirdetés
2026. október 14., szerda

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet

Tizenharmadik alkalommal szervez adománygyűjtést a székelyudvarhelyi Rotary Club és a Vöröskereszt az élelmezés és a kenyér világnapja alkalmából. A kezdeményezéshez a város több pontján is csatlakozhatnak a segíteni szándékozók.

A bevásárlás mellé egy jó cselekedet is beleférhet
2026. október 14., szerda

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
2026. október 14., szerda

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván

Ünnepi megemlékezéssel, diákfellépésekkel, zenével és történelmi kvízműsorral idézik fel az 1848-as agyagfalvi székely nemzetgyűlés örökségét az Agyagfalvi Emlékházban, október 16-án, pénteken.

Az 1848-as székely nemzetgyűlésre emlékeznek Agyagfalván
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz szombaton Székelyudvarhelyen, a gyűjtés végén ez alkalommal is lesz tombolasorsolás, melyen értékes nyeremények várják a résztvevőket.

Elektronikai hulladékgyűjtés lesz Székelyudvarhelyen
2026. október 12., hétfő

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal

Felhívást intézett a kápolnásfalusi gazdákhoz Szentegyháza polgármesteri hivatala, miután az utóbbi időben több bejelentés is érkezett a község közigazgatási területén kóborló, kápolnásfalusi gazdák állatai miatt.

Elegük lett a kóborló jószágokból, felszólította a kápolnásfalusi állattartó gazdákat a szentegyházi hivatal
2026. október 12., hétfő

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgáltatás kedden, október 13-án 8 és 12 óra között Székelyudvarhely több utcájában.

Áramszünet lesz több székelyudvarhelyi utcában
Hirdetés