Hidak lélektől lélekig

A református egyházközség imahetének utolsó napján, vasárnap, amikor a 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra is emlékeztek, Rácz Róbert kisvarsányi lelkipásztor hirdette az Igét: tíz évvel ezelőtt szolgált első alkalommal Telekfalván.

Molnár Melinda

2015. március 17., 14:092015. március 17., 14:09

Juhász Ábel helyi református lelkipásztortól megtudtuk: a 2004. december 5-ei népszavazás alkalmával Kisvarsányban volt vendégszolgálaton. Bár akkor nem a határon túliak reményének megfelelően alakult az eredmény, ez a nap és esemény a két gyülekezet testvérkapcsolatának kezdetét jelentette.

Lelkészi szinten legalább egy alkalommal évente kölcsönösen szolgálnak a másik egyházközségben, ugyanakkor a gyülekezetek tagjai is részt vesznek egymás jeles napjain. A kisvarsányiak a telekfalvi templom mennyezeti kazettáinak első örökbefogadói voltak, bekapcsolódtak a közmunkákba, és együtt is ünnepelték meg az istentiszteleti hely megújulását. Vasárnap közel százan vettek részt a telekfalvi ünnepi megemlékezésen. Az ünnep szónoka, Rácz Róbert a kapcsolatok fontosságáról beszélt. Kiemelte: az Istennel és az egymással való kapcsolatok teszik igen értékessé az emberi életet.

A gyerekek két csoportban szerepeltek: a kicsik és az előkészítő osztályosok szavalatokkal lepték meg a gyülekezetet, a nagyok pedig az alkalomra készült összeállítást mutatták be. Mindkét csoportot Juhász Réka készítette fel. Utána szeretetvendégségre került sor. Ilyen most volt először Telekfalván: a nőszövetség kezdeményezésére bekapcsolódott a falu népe. Sok süteménnyel és még több beszélgetéssel együtt maradva örvendtek a nap áldásainak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.

Lakóház égett le Szentegyházán
Lakóház égett le Szentegyházán
2026. április 27., hétfő

Lakóház égett le Szentegyházán

Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Sorra zártak be a kürtőskalácsosok Parajdon és környékén
2026. április 27., hétfő

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen

Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.

Pénzt még nem kaptak, de zajlik a felújítás a legsűrűbben lakott székelykeresztúri lakótelepen
2026. április 27., hétfő

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen

Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.

Kiszáradt fa dőlt egy autóra Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon

Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.

Egy hónap haladékot kaptak, nyár végéig elkészülhet a székelymagyarosi kultúrotthon
2026. április 23., csütörtök

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen

Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.

Sofőrök figyelmébe: pénteki útlezárások Székelyudvarhelyen
2026. április 23., csütörtök

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon

A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.

Haldokló turizmus: újabb elbocsátás körvonalazódik Parajdon
Hirdetés
2026. április 22., szerda

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen

Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.

Írói naplók titkai tárulnak fel Székelyudvarhelyen
2026. április 22., szerda

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok

Ijesztő tények láttak napvilágot a Hargita Megyei Területi Közrendi Hatóság udvarhelyi ülésén: a fiatalok sokszor internetről rendelik az ellenőrizetlen összetételű szintetikus drogokat. Az áru önkiszolgáló csomagautomatákba érkezik, onnan veszik át.

Már internetről rendelik a szintetikus drogokat a fiatalok
2026. április 22., szerda

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra

Kerékpáros felvonulással, előadásokkal, filmvetítésekkel és családi programokkal várják az érdeklődőket a székelyudvarhelyi majálison, amely idén is a Szejkefürdőn lesz április 30-án és május 1-jén.

Kétnapos programmal készülnek a szejkefürdői majálisra
Hirdetés