Helyi zöldségekkel várják a vásárlókat

•  Fotó: Farkas Antal

Fotó: Farkas Antal

A Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztési programjának kezdeményezésére tavaly ősszel jött létre a tizennyolc helyi zöldségtermesztő gazdát tömörítő Udvarhelyszéki Gazdaszövetkezet: a helyi közintézetek konyháira szállítanak heti rendszerességgel friss zöldségeket. Megélhésüket elősegítendő, a szövetkezetbe csatlakozó gazdák e hónaptól Udvarhely lakónegyedeinek kis piacain is értékesítik zöldségeiket. A farkaslaki gyümölcsfeldolgozó példájára alapozva a szövetkezet jövőre Székelykeresztúron zöldségfeldolgozót és -csomagolót hozna létre.

Kovács Eszter

2013. augusztus 21., 18:052013. augusztus 21., 18:05

2013. augusztus 21., 20:172013. augusztus 21., 20:17

A Gyulafehérvári Caritas Vidékfejlesztési programjának égisze alatt és Sinka Arnold programfelelős, az Átalvető projektmenedzserének vezetésével létrejött szövetkezet már az első hónapban sikeresnek bizonyult: közel öt tonna friss zöldséggel látták el az udvarhelyi kórház, illetve több napközi és tanintézet konyháját. A zöldségszállítmányok hetente érkeznek: az intézetek péntekenként adják le a rendelést, és hétfőn vehetik át a friss helyi terméket. A szövetkezetbe belépett gazdáknak legkevesebb húsz árnyi saját termőfölddel, valamint őstermelői engedéllyel is rendelkezniük kell, alapkövetelmény ugyanakkor, hogy értsenek a zöldségtermesztéshez. Megsegítésükre a vidékfejlesztési program munkatársai képzéseket szerveznek.

Az ún. másodosztályú, frissen nem értékesíthető zöldségek felhasználására zöldségfeldolgozó üzemet hozna létre a Gyulafehérvári Caritas. A pályázati pénzből és a Hargita megyei, valamint székelykeresztúri önkormányzat támogatásával létesülendő feldolgozó a székelykeresztúri unitárius egyházközség által felajánlott ingatlanban működne. Márciusban a projekt partnereinek képviselői – Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Benyovszki Lajos megyei önkormányzati képviselő, Szombatfalvi József unitárius esperes, Benedek Lukács vállalkozó és Sinka Arnold – terepszemlét tartottak a Gagy-patak mentén lévő, mintegy 200 négyzetméteres ingatlannál. Az épület felújítására, átalakítására vonatkozó tervek elkészültek, a támogatók, befektetők toborzásának ütemétől függően jövőre akár el is készülhet a létesítmény.

„Folyamatosan vannak jelentkező gazdák, csak addig, míg túltermelés van, nem tudunk újabb tagokat befogadni. Ezek a gazdák várólistára kerülnek, ha majd beindulnak más értékesítési vonalak is, akkor bővítjük a tagok körét” – mondta el Sinka Arnold, hozzáfűzve: az idei zöldségtermés annyira jónak ígérkezik, hogy a meglévő megrendelők mellett újabb közintézmények jelentkezését is várják. „A székelyudvarhelyi kórház étkezdéjébe folyamatosan meglehetősen nagy mennyiségű zöldséget szállítunk, nyáron több helyi étteremnek, vendéglőnek szállítottunk, ősztől pedig a tanintézetek is újból bekapcsolódnak” – sorolta.

A zöldségeket minél több helyen próbálják értékesíteni, így e hónaptól a Bethlen-negyedben, a Bethlen Gábor Általános Iskola melletti kis piacon is kapni keresztúri és Nyikó menti friss terméket. „Benedek Árpád Csaba alpolgármesterrel és Tikosi Lászlóval, a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal műszaki igazgatójával tartottunk terepszemlét a Csereháton, a tervek szerint szeptemberre kis, kétasztalos piacot hoznak létre ott, így a szövetkezet gazdái majd ott is árusíthatnak zöldséget” – magyarázta Sinka Arnold. A városi piacot szándékosan hagyták ki a sorból – tette hozzá –, hisz ott amúgy is elég sok helyi, saját vásárlói körrel rendelkező termelő van. „A nagy piac helyzete problémás, hisz a kereskedők sokszor elnyomják a helyi termelőket. Az a baj, hogy teljesen legálisan árusítanak a viszonteladók is, ezért kitiltani nem tudjuk őket a piacról. Így született az ötlet, hogy rendszert vezessünk be, melynek értelmében a legelőnyösebb helyen lévő asztalokat csak helyi termelők használhatják” – vázolta.

Az Udvarhelyszéki Gazdaszövetkezet egyébként a székelyföldi üzletlánc vezetőjével is tárgyalásokat folytat, hogy a helyi zöldségek a Merkúr Áruházban és a Szuper üzletekben is kaphatók legyenek.
„Nekünk fogyasztóknak kellene felnőnünk ahhoz, hogy értékeljük a helyi, helyben előállított termékeket, a zöldségek esetében viszont ez a szezonalitás elfogadásával is jár. A multik bolondították el a fogyasztókat, hisz több évszázadon keresztül jól megvoltunk télen paradicsom nélkül, most pedig olyankor is megvesszük a gyenge minőségű importárut” – summázott.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván

Feleki Miklós színművész szobrát is felavatták vasárnap Nagygalambfalván a március 15-i események részeként, ami nem is lehetett volna aktuálisabb, hiszen a helyi születésű jeles személyiség honvédként vett részt az 1848–49-es szabadságharcban.

Feleki Miklós színművész, honvéd szobrát leplezték le Nagygalambfalván
2026. március 15., vasárnap

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története

A bátorságnak, a gyakorlatias gondolkodásnak és a közösségi összetartozásnak köszönheti a magyarság a megmaradását – hangzott el Székelyudvarhelyen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásának évfordulóján szervezett ünnepségen vasárnap.

Ünneplők Székelyudvarhelyen: a magyar történelem a szabadság története
2026. március 15., vasárnap

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt

Március 15. alkalmából ünnepi díszbe öltöztek Székelyudvarhely buszai: kokárdák, valamint az 1848–49-es forradalom hőseitől származó idézetek kísérik az utasokat, így a mindennapi utazás is az emlékezés részévé válik.

Kokárdás buszokkal tisztelegni a forradalom emléke előtt
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását

A kezdeti nehézségek és a munkálatok leállása után ismét zajlik a Hatos villa energetikai korszerűsítése. Hargita Megye Tanácsa áthidalta a költségvetési hiányt, így júniusra egy teljesen megújult, energiatakarékos épület várhatja a táborozókat.

Nyárra be kell fejezni a homoródfürdői Hatos villa felújítását
2026. március 13., péntek

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat

Három év szünet után folytatódik az Erdélyi Vállalkozói Iskola+ (EVI+) képzéssorozat – jelentették be pénteken, a képzés első hétvégéjének megnyitóján a partnerszervezetek képviselői Székelyudvarhelyen.

Stratégiai tudással és erős közösséggel segítik a vállalkozókat
2026. március 13., péntek

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen

Ahol a hagyományainknak teret adnak, ott a nemzetünknek jövője van, hangsúlyozta Nacsa Lőrinc nemzetpolitikáért felelős államtitkár az Erdélyi Hagyományok Háza székelyudvarhelyi központjának avatóünnepségén.

Felavatták az Erdélyi Hagyományok Házát Székelyudvarhelyen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök

Nem sokáig örülhetett zsákmányának pénteken a szomszédos megyéből érkező biciklitolvaj, hiszen a tettét követően mindössze néhány perc múlva elfogták őt a székelyudvarhelyi helyi rendőrök.

Kerékpárt lopott Székelyudvarhelyen, percekkel később elfogták a helyi rendőrök
2026. március 13., péntek

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet

Konferenciát szerveztek Székelyudvarhelyen a határon átnyúló jogi segítségnyújtás és áldozatsegítés témájában pénteken. Magyarországi és erdélyi szakemberek osztották meg tapasztalataikat a jogi támogatás és az áldozatok segítésének lehetőségeiről.

Az áldozatsegítés és jogi segítségnyújtás határok nélkül működhet
2026. március 13., péntek

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant

Elvesztette az uralmát a jármű fölött és egy útszéli fának csapódott egy autós péntek reggel Árvátfalván. A szerencsétlenül járt sofőr járművébe egy másik, arra közlekedő személygépkocsi is nekiütközött.

Fának hajtott egy autó Árvátfalván, majd egy másik is belerohant
Hirdetés