Munkához láttak szerdán a hószolgálat szakemberei Székelyudvarhelyen: kora délutánig több centiméternyi hó hullott, a város utcáit többször is körbejárta az önkormányzat multifunkcionális hókotrója.
2012. december 05., 16:412012. december 05., 16:41
2012. december 05., 16:582012. december 05., 16:58
Reggel kilenc óra után indult útnak a polgármesteri hivatal multifunkcionális hókotrója, ezzel párhuzamos a meredekebb utcákban a hószolgálat munkatársai sóval kevert homokkal szórták az úttesteket. „Tudni kell, hogy hótalanításkor első feladat a főutak – tehát a városból ki- és bevezető utak – megtakarítása. Ezzel egy időben sóval kevert homokkal szórják a meredekebb utcákat, majd ezek után következik a lakónegyedek utcáinak megtakarítása” – magyarázta Ülkei Zoltán, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának vezetője. A hószolgálat ideális esetben este vagy hajnalban dolgozik, napközben azonban az autós forgalom miatt lassabban megy a munka. „Az autós forgalom miatt akár 2-3, rosszabb esetben 4-5 órába is telhet, míg a város minden utcáját megtisztítjuk, az úttesteket addig szórással próbáljuk járhatókká tenni” – tette hozzá.
A havazásra már novemberben felkészültek: a város több utcájába hetven csúszásgátlóval teli ládát helyeztek el. Az önkormányzat összesen kétszáz köbméter homokot és több mint kétszáz tonna sót vásárolt erre a célra.
Bár szerdán csak a multifunkcionális, hókotróként és homokszóróként is használható gép dolgozott, további két hóeke és egy pótkocsi is üzembe helyezhető. „Legalább tíz centiméternyi hónak kell hullnia ahhoz, hogy a traktorra szerelhető hóekéket is bevessük. Egyébként már hét eleje óta készülünk a havazásra” – jegyezte meg Ülkei.
Szerdán délután egy óra után 4 centiméteres volt a hóréteg Székelyudvarhelyen a nagy vasútállomáson, tudtuk meg Dósa Ágnestől, az udvarhelyi meteorológiai állomás vezetőjétől. A havazást is beleértve december 2-a óta négyzetméterenként összesen 14 liternyi csapadék esett Udvarhelyen. Az Országos Meteorológiai Szolgálat tájékoztatása szerint csütörtökön este hat óráig havazás és megerősödő szél várható az ország egész területén.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!