
Fotó: Thomas Campean
Megnövekedett a forgalma több székelyudvarhelyi gumiszerelő műhelynek az első havazást követően. Bár megfeszített tempóban dolgoznak a szerelők, egyes helyeken akár egy hetet is várni kell, amíg felteszik a téli abroncsokat.
2014. december 03., 19:052014. december 03., 19:05
2014. december 03., 19:322014. december 03., 19:32
Ha hét Celsius-fok alá csökken a kinti hőmérséklet, már ajánlott lecserélni a nyári autógumikat téliekre – javasolta Csomor Károly, egy autógumi-abroncsokat forgalmazó helyi vállalkozás vezetője, hozzátéve, ezáltal nemcsak számos baleset lenne elkerülhető, hanem a kliensek is időt spórolhatnának a szerelésnél. Ilyenkor ugyanis az sem elég, hogy meghosszabbított munkaprogrammal dolgoznak a műhelyben, illetve hogy hétvégén is teljes létszámmal jelen vannak az alkalmazottak, hiszen így is napokat kell várniuk a szolgáltatást igénylőknek, erőltetett tempóban is nagyjából tizenhat klienst képesek kiszolgálni naponta.
Csomor tapasztalatai szerint a vállalatoknál, ahol rendszeresebben és többet használják a gépjárműveket, hamarabb váltanak át a téli abroncsok használatára – jelen időszakban többnyire természetes személyek a kliensek. Utóbbiaknál azonban nem feltétlenül a pénzhiányról kell beszélni, szempont például az is, hogy kevés idejük van az embereknek, illetve vannak, akik ritkábban használják autójukat – tette hozzá.
Bár bevételükön érződik az első havazás miatt megnövekedett vásárlói kedv, klienseik többsége már korábban felkészült a téli utakra – így Máté Antal, egy másik autógumi-értékesítő és -szerelő vállalkozás vezetője. Mint mondta, nagyjából december közepéig tart a szezon, a későbbiekben vevőik csak akkor jönnek, ha új autót vásárolnak vagy új abroncsot szeretnének. Hasonló tapasztalatai vannak Sztrátya Jenőnek is, aki saját vállalkozásánál szerelőként is dolgozik. A szakember megjegyezte, ügyfelei idén élelmesebbek voltak, hiszen közel nyolcvan százalékuk már a havazás előtt felrakatta a téli gumikat.
Biciklit lopott egy férfi Székelyudvarhelyen, őrizetbe vette a rendőrség kedden.
Az április 30-ára tervezett Magyar Film Napja, valamint a Szejkén meghirdetett majális is elmarad Székelyudvarhelyen, a kedvezőtlennek ígérkező időjárás miatt – olvasható a városháza közleményében.
Kigyulladt lakóházhoz riasztották a tűzoltókat Szentegyházán a Turista utcába hétfőn délután. Az épület megsemmisült a tűz következtében.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Folytatódik, sőt bővült is a felújítás a székelykeresztúri Kossuth Lajos negyedben, noha az önkormányzat továbbra sem kapta meg a megnyert pályázati támogatást. A munkálatokat egyelőre saját költségvetésből finanszírozzák.
Vélhetően az erős szél következtében dőlt rá a kiszáradt fa egy a Nicolae Bălcescu utcában parkoló autóra hétfőre virradóra – erősítette meg lapunknak a székelyudvarhelyi helyi rendőrség.
Dolgoznak a székelymagyarosi kultúrotthon és a vele egybeépített régi iskola energiahatékonysági felújításán. A kivitelezést július 31-ig be kell fejezni, különben vissza kell fizetni a pályázaton nyert támogatást.
Két helyszínen is útlezárásra kell számítani Székelyudvarhelyen péntektől, a közúti infrastruktúra fejlesztése miatt.
A helyi idegenforgalom helyzete és az általános gazdasági nehézségek miatt újabb csoportos leépítés körvonalazódik Parajdon. A bányakatasztrófa óta a turizmus életben tartásáért küzdő település egyik turisztikai egysége került most nehéz helyzetbe.
Megnyitották a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum Írói naplókat bemutató vándorkiállítását szerdán délután Székelyudvarhelyen, a Haáz Rezső Múzeumnak otthont adó Haberstrumf-villában.
szóljon hozzá!